A Lidl – másodszor engedély nélkül

  •  
  •  
  •  

Lakossági bejelentés érkezett, hogy a Tél utcánál éppen fákat vágnak ki és szállítják a feldarabolt hasábokat. Az újpesti közterület-felügyelők egy kertészeti szakemberrel azonnal a helyszínre siettek, ahol helyszíni szemlét tartva megállapították, hogy az adott telket körülkerítették és a kerítés nyomvonalában levő fákat mind kivágták, amelyek útban voltak. Az eset november 30-án, hétfőn történt. Mindez a tervezett, ám meg nem valósult Lidl áruház területén, melyről legutóbb november 23-i számunkban írtunk.

A kerítés építése az érvényben lévő jogszabályok szerint nem engedélyköteles – szögezi le Lőrincz Mihály, az Újpesti Önkormányzat főosztályvezető-helyettese . – Bárki bármilyen kerítést felhúzhat a saját telkén, illetve annak határán. Az viszont, hogy Újpest területén, akár magán-, akár közterületen bárki akár egy fát is kivágjon, az önkormányzat hivatalos mérlegelése és engedélye nélkül nem szabályos tevékenység.  
A helyszínen lévők közül senki nem mondott semmit a fakivágásról, az önkormányzat illetékesei dokumentálták az állapotokat, s megpróbálták felvenni a kapcsolatot a tulajdonossal, érdemben egyelőre sikertelenül, mindössze annyi információt kaptak, hogy pusztán gallyazásra szólt a kerítésépítéssel kapcsolatos pusztítás.
-A fakivágásra engedélyt önkormányzatunk nem adott – jelezte határozottan Lőrincz Mihály -, mert bár a kerítés építése nem, a fa kivágása akár magán- akár közterületen engedélyköteles a helyi rendeletünk szerint. Még abban az esetben is így van ez, ha a tulajdonos úgy ítéli meg, és talán úgy is van, hogy a kivágandó fa értéktelen.
A fakivágási engedélyt a Városüzemeltetési Iroda adja ki, feltétele pedig a fapótlási kötelezettség.  
Az adott esetben, a Tél utcában történtek miatt az Önkormányzat fapótlási kötelezettséget írt elő utólagosan a tulajdonos számára.