A magánlaborok tesztjei is ingyenesek lesznek Ukrajnában 

  •  
  •  
  •  

Pénteken döntött a kijevi kormány, hogy a magánintézményekben elvégzett tesztek költségeit is átvállalja az állam – adja hírül az MTI. 

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatok alapján az elmúlt napon 5804 új esettel 250 538-ra nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 89 újabb halálos áldozattal 4779-re. Eddig 110 650-en gyógyultak meg, viszont már 135 109 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel. 

A törvényhozás egészségügyi bizottságának elnöke közölte: képviselőtársaival azt javasolják, hogy az iskolák térjenek át a távoktatásra, ezen felül vezessenek be az országban úgynevezett “hétvégi karantént”, ami azt jelenti, hogy hétvégeken nem tarthatnak majd rendezvényeket, bezárnak az éttermek, bárok és valószínűleg a közösségi közlekedést is ismét korlátozzák. Ez szerinte nem okozna komoly veszteséget az ukrán gazdaságnak. 

A kormány a pénteki ülésen határozatot fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy a magánlaboratóriumokban is az állam költségén, vagyis a lakosság számára ingyenesen végezzenek el PCR-teszteket. A Glavkom hírportál pénteki cikkében azt írta, hogy növekszik a pánik a lakosság körében a fertőzés terjedése miatt, a fővárosi laboratóriumok előtt megduplázódott a PCR-tesztre várakozók száma. Fotót is közölt, amelyen az látható, hogy több mint száz fős sor kígyózik már kora reggel az egyik ilyen kijevi intézmény előtt.

, , ,