1945. január 10-én ért véget Újpesten a második világháború, az évfordulóra minden évben koszorúzással emlékezik az önkormányzat.
Az akkor még önálló városban nem folytak utcai harcok, emiatt kevés lakóház sérült meg vagy vált lakhatatlanná. Nagyobb károk szinte csak a Duna-part mentén keletkeztek.
Újpesten hamar újraindult az élet, amit jól mutat az is, hogy az egykori Munkásotthonban (amely a mai, azonos nevet viselő utcában állt) 1945 februárjában már színielőadást szerveztek. A második világháborús emlékmű, amely egyben a január 10-i helyi lezárásra emlékeztet, a Megyeri temetőben található.
MOA