Közbiztonsági konferencián ismerhették meg a rendőrség működését és segítették elő egy minden szempontból biztonságosabb Újpest működését a Városháza dísztermében. Dr. Terdik Tamás újpesti rendőrkapitány néhány kisebb, de a hatékonyságot növelő változást jelentett be.
A rendőrkapitány először Újpest bűnügyi helyzetéről adott átfogó képet a katasztrófavédelmi szakemberekből és az újpesten működő nagyobb üzemek vezetőiből álló hallgatóságának. A konferencián mindemellett Németh Edit, Hladony Sándor és Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselők, valamint a polgármester is jelen volt.
– Újpest a maga évi négy-ötezer bűntényével a bűnügyi középmezőnyben van. Magas például az autólopások száma, azonban más városrészekkel szemben szerencsére kevés a gépkocsi feltörés. Átlagosan heti egy rablás történik, a betörések számát pedig sikerült lecsökkenteni – kezdte felszólalását dr. Terdik Tamás. Külön kiemelte az idén tavaszig számos panaszt generáló hajléktalanproblémát, amit a közterület-felügyelőkkel közös járőrözéssel sikerült minimalizálni. Hangsúlyozta, az intézkedés nem a hajléktalanok társadalma ellen irányul, hanem a számos panaszt generáló jogsértő magatartást (amelyekről az ujpest.hu-n beszámoltunk) szeretnék radikálisan visszaszorítani.
A rendőrkapitány szólt még a közös járőrözés számokkal mérhető adatairól, amikből kiderül, több száz szabálysértés ügyében léptek fel, összesen több millió forint bírságot róttak ki és több tucat körözött személyt fogtak el a városközpontban.
December 1-jével kibővül a kerületi rendőrkapitányságok feladatköre, ami nem csupán feladatokat, hanem új munkatársakat is jelent. A 206 fős állomány hamarosan 228 főre bővül, és a további változások egyike, hogy a helyszíni szemléket is a kerületi rendőrségek irányítják majd, amely intézkedésnek köszönhetően Terdik szerint Újpesten hamarabb érhetnek ki a rendőrök.
Cserna Sándor közbiztonsági referens a fentieket kiegészítve hozzátette, a vörösiszap-katasztrófa óta valamennyien másképp tekintünk a közbiztonságra, amelynek fenntartásában többek között a katasztrófavédelemnek, a polgárőrségnek és az ipari telepek biztonsági szervezeteinek is része van.
Az elhangzottak után a konferencia hozzászólói több kérdést is felvetettek. Szó esett például a Káposztásmegyer közbiztonságáról, a Tungsram előtti gyorshajtók problémájáról és feltehetően kábelégetésre visszavezethető szúrós szagokról, valamint erdőben élő hajléktalanokról is. A rendőrkapitány az utóbbi két ügyben gyors vizsgálatot ígért, és felhívta a figyelmet, hogy amennyiben kábelégetőt érnének tetten, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget. Káposztásmegyerrel kapcsolatban megjegyezte, nemrég fogták el azt a késelő férfit, aki ok nélkül szúrta le áldozatát és hetekig rettegésben tartotta a környéket.
M. Orbán András