Ez a mottója az Újpest Önkormányzata által indított Újpesti Lokálpatrióta Klub előadás-sorozatnak, amelynek vendége ezúttal Mérő László matematikus, pszichológus volt, aki – sok kollégájától eltérően – az elmúlt évtizedekben azt kereste, mitől érzi JÓL magát valaki a bőrében.
Második állomásához ért a dr. Trippon Norbert polgármester ötlete nyomán elindult Újpesti Lokálpatrióta Klub, amely azt tűzte ki célul, hogy olyan érdekes előadókat hív meg az UP Rendezvénytérbe, akiket meghallgatva a vendégek nemcsak élményekkel és tudással, de valamiféle lelki plusszal is gazdagabban állnak majd fel a székekből. A cél az, hogy ezeken az alkalmakon jobban megismerjük magunkat, könnyebben megtaláljuk azokat a dolgokat, amelyek a boldogulásunkhoz vezetnek – hangsúlyozta Újpest polgármestere.
„Azokat a szellemi muníciókat keressük, amelyek segítenek bennünket, újpestieket abban, hogy boldoguljunk, hogy megtaláljuk önmagunkat, hogy a céljainkat jól tűzzük ki, hogy a lehető legokosabban, legügyesebben élhessük ebben a csodálatos városban az életünket, és egy fantasztikus előadás keretében egy nem kisebb személyiség, mint dr. Mérő László professzor úr érkezett el, aki kifejezetten a boldogság útjáról fog nekünk előadást tartani.”
Mérő László matematikus, pszichológus pedig, ahogy már a titulusából is kiderül, valóban egy érdekes személyiség, ahogyan a „vadászterülete” is az – derült ki az Újpesti Naplónak adott rövid interjúból.
„A pszichológia hagyományosan azzal foglalkozik, hogy miért érezzük magunkat vacakul a bőrünkben, de az utóbbi 30 évben elkezdtünk azzal is foglalkozni, hogy néha miért érezzük azt, hogy egész jól elvagyunk. Mindenkinél más az, amitől jó érzi magát a világban, tehát, van néhány általános dolog, de abból mindenkinek más mennyiségbe kell, egyikből ez, másikból az…”

A könnyed előadás pedig ezt, a Mérő László által összeállított, három összetevőből – pozitív érzelmek (szeretet), elmélyült cselekvés (flow) és tartalmas élet (hit) – álló, de arányaiban mindig egyénre szabott „receptet” igyekezett magyarázni érthető és szellemes módon, hogy aztán a hallgatóság azzal a zsebében indulhasson haza, esetleg vághasson neki rögtön a boldogsághoz vezető útnak.
A Lokálpatrióta Klub következő eseménye októberben lesz, év végéig minden hónapban egy-egy előadással várja az érdeklődő újpestieket. Akik nem akarnak lemaradni, figyeljék Újpest polgármesterének Facebook-oldalát, illetve az ujpest.hu/lokalpatriotaklub oldalt.
CSG