2012-ben vette tulajdonba a Magyar Államtól a Szilágyi úti Sportközpontot Újpest Önkormányzata. Az azóta eltelt időben az önkormányzat és az UTE együttműködésében “TAO’ pénzek és önerő felhasználásával nagyszabású felújítási program vette kezdetét.
Az I. ütemben 127 millió forintból korszerű energia hatékony fűtési rendszert építettek ki, illetve az építmények szigetelését végezték el. Október 7-én adják át az együttműködő partnerek a felújítás második ütemét, ahol új öltözők, vizes blokkok, konditerem, szülői váró, sportolói pihenőszoba kialakítására került sor a sportolók és hozzátartozóik jobb kiszolgálása érdekében.
A harmadik ütemben Újpest Önkormányzata saját erős beruházásként új sportcsarnokot épít, illetve – új együttműködő partnert bevonva - a Nemzeti Sportközpontokkal az UTE tornászainak fellegvára a szertornacsarnok felújítása is megkezdődik!