Az újpesti Népszigeten rendezték volna az első országos cserkészdzsemborit, vagyis nemzeti nagytábort, a Duna áradása azonban közbeszólt, így kicsit északabbra, Megyerre kellett áttelepíteni a hétezer fős rendezvényt. A csaknem száz évvel ezelőtti történetet még egy szerencsétlen haláleset is színesíti.
Az 1912-ben alapított Magyar Cserkészszövetség a két világháború között vált országszerte népszerű, az 1920-as évek közepére már több mint nyolcezer tagot számláló ifjúsági mozgalommá. A magyar cserkészek nemzetközi szinten először az 1924-es, Koppenhágában rendezett dzsemborin képviseltették magukat, ahol a britek és az amerikaiak mögött a harmadik helyen végeztek a versenyeken. Nem meglepő, hogy hamarosan felmerült egy nagyszabású magyarországi cserkész-találkozó ötlete, ahol az ország minden részéről érkeznek csapatok egy versenyekkel, sporttal és oktatással töltött kéthetes együttlétre.
Az eredetileg 1926. július 9. és 23. közötti időpontra tervezett nagytábor helyszínéül a szervezők az újpesti Népszigetet szemelték ki (Újpesten ekkor már aktív cserkészélet folyt, a városban több csapat is működött), melynek földrajzi elhelyezkedése, adottságai és infrastruktúrája ideálisnak tűnt, a természet azonban közbeszólt: június végén a kiáradt Duna elöntötte és használhatatlanná tette a helyszínt. A szervezők, élükön Teleki Pál tiszteletbeli főcserkésszel próbálták menteni a menthetőt, július 20-ra halasztották a dzsembori kezdődátumát, azt remélve, hogy addigra sikerül a Népszigetet vízmentesíteni és újra birtokba venni a Népszigetet.
A felgyülemlett talajvíz lecsapolására harminc letartóztatásban lévő foglyot vezényeltek ki a Markó utcai fogházból, akiknek egyetlen szivattyú segítségével kellett a teljes szigetet megszabadítaniuk a víztől − az Esti Kurír tudósítója szerint utóbbi tény komoly derültséget váltott ki a helyszínen kíváncsiskodó újpesti hajósokból. Felmerült a hír, miszerint az áradás miatt a szokásosnál is jobban elszaporodott szúnyogok (a Népszigetet már ekkoriban is Szúnyogszigetnek becézték) maláriát terjeszthetnek, ezért a kivezényelt foglyok a kártékony rovarok elriasztására petróleumot öntöztek a földre (az említett riporter szerint olyan tömény petróleumszag terjengett a környéken, hogy a dolgozók folyamatosan köhögtek).
A szúnyogmentesítés lett a veszte Török Tibor 22 éves szerelőnek, aki petróleumozás közben a sziget északi csúcsán, egy ingoványos, iszapos ponton véletlenül belelépett a négy méter mély, hideg vízbe és azonnal elmerült benne. Társai először azt hitték, csak viccel, de miután percekig nem adott jelet magáról, utánaugrottak és a partra vonszolták; a kiérkezett mentő sajnos már nem tudott segíteni a megfulladt férfin, aki a mentőtiszt karjában lehelte ki a lelkét. Török egyébként kerékpárlopás miatt került a Markó utcába és még két hónap lett volna hátra a büntetéséből.
A cserkészvezetők időközben elkezdtek esetleges póthelyszín után nézni. Három opció merült fel, a Népliget, a Városmajor, illetve a Kerepesi úti Nemzeti Lovarda, korabeli ismert nevén Tattersall, azonban egyiket sem sikerült megszerezni a célra. Amikor végül kiderült, hogy a Népsziget minden erőfeszítés ellenére teljesen használhatatlan marad, Teleki és Festetich Pál, a fővárosi cserkészcsapatok parancsnoka úgy döntöttek, kicsit északabbra költöztetik a dzsembori helyszínét és Újpest határában, a megyeri dombokon, ahol a Szilas-patak a Dunába ömlik, építették fel a több ezer fő befogadására alkalmas tábort. A helyszínt Károlyi gróf adta oda nagylelkűen a cserkészeknek.
Az első nemzeti nagytáborban 7400 magyar és 600 külföldi (olasz, svájci, bolgár, dán, izlandi) fiú vett részt és jelenlétével megtisztelte az eseményt Lord Hampton angol főcserkész is. A kéthetes dzsembori záróakkordjaként a részt vevő cserkészcsapatok a Vérmezőn vonultak fel. Alig egy évtizeddel később, 1933-ban Gödöllőn rendezték a negyedik cserkész világdzsemborit, melyen 51 nemzet 26 ezer cserkésze vett részt, köztük hét újpesti cserkészcsapat, összesen mintegy 150 újpesti ifjú.
Rudolf Dániel