A női vízilabda-válogatottért izgultak

  •  
  •  
  •  

Sok nézőt vonzott a kedd esti Magyarország-Spanyolország női vízilabda-mérkőzés, miközben még a pingpong és a csocsóasztaloknál is javában folyt a játék. A jelek szerint a sport képernyőn és élőben egyaránt népszerű.

Egyre többen gyűltek össze tegnap este a Bajnok Terasz LED-fala előtt azok, akik a női vízilabda-válogatott játékára voltak kíváncsiak, miközben még a homokozóban, a sakkpályán és a csocsóasztaloknál még javában folyt a játék. Az idő szintén kedvezett a teraszra látogatóknak, az estét nem szakította félbe vihar, és a levegő is lehűlt.

Spolár Gergő (a képen balra) izgatottan várta a mérkőzés kezdetét. „Magyar győzelmet szeretnék, lehetőleg több mint tíz hazai góllal. Nagyjából 15:12-es eredményre számítok, de jó lenne akár húsz hazai gól is” – mondta kicsivel a mérkőzés kezdete előtt.

Eközben a csocsóasztaloknál már az utolsó csatákat játszották, de a sakktáblánál is voltak még, páran pedig a francia petanque játékot gyakorolták. Nemsokára az „utcai játékosok” tekintete is a kivetítőre szegeződött, hiszen a magyar és a spanyol válogatott is medencébe lépett, és kezdetét vette a négynegyedes játék.

Bár a mérkőzés végül 10:9-es spanyol győzelemmel zárult, a mai napon is lesz kikért izgulni a teraszon: déltől a Magyarország-Izland kézilabda-összecsapást láthatjuk, délután pedig a negyeddöntőbe jutott férfi vízilabda-válogatott mérkőzik Olaszország csapatával.

MOA