Elismert zseni, vagy ellenséges kívülálló? Babits és Kosztolányi komolyan vette, de a posztmodern irodalmi kánon elutasította. Weöres Sándorról a Széchenyi-díjas irodalomtörténésszel, dr. Kenyeres Zoltánnal beszélgettünk, aki november 8-án az Újpesti Közművelődési Kör vendége volt.
– A centenárium miatt nagyon sok szó esik Weöres Sándorról. De költői nagyságához képest mintha eddig kissé elhallgatott lett volna.
– Ez az utóbbi harminc évre feltétlenül igaz. A hatvanas-hetvenes években volt egy Weöres-kultusz, mert mi, irodalomtörténészek, -tanárok, -kritikusok megküzdöttünk érte, hiszen ’49 után azért őt ellenséges kívülállónak tekintették, mint aki nem a szocializmus embere. Holott ő az egyetlen magyar író, költő, akinek soha nem kellett küzdenie azért, hogy elismerjék a tehetségét, zsenijét. Petőfit, Adyt kinevették, Kosztolányit kétségbe vonták, Weöres nagyságát az első pillanattól kezdve elismerték.
– Csodagyerek volt?
– Amikor ’29-ben megjelentek az első versei, mindenki tudta, hogy ő egy rendkívüli tehetség. Tizenöt évesen egy Babits, egy Kosztolányi komolyan vette őt, Kodály Zoltán megzenésítette az Öregek című versét, amely az egyik legszebb kórusműve lett. Nyilván a nagy Kodály nem kockáztatta volna, hogy egy dilettáns vidéki iskolás gyerek versére ír zenét. Tudta, hogy az a fiú zseni. Egyszer Kormos Istvánnal beszélgettem a New York-palota előtt, és azt mondta nekem: az a jó, hogy ha egy zsenivel akarok találkozni, csak felmegyek a Weöres Sanyihoz.
– Akkor az utóbbi harminc évben miért szorult háttérbe?
– Mert a posztmodern alapja az irónia, amely nem a nevetségesnek vagy a gúnynak a szinonimája, hanem egy komoly filozófiai fogalom. Értékvesztést, teljes összeomlást jelent. Weöresnél ez nincs. Rá inkább egy általános derű jellemző, ráadásul nála mindig van valami a dolgokon túl. Valami felsőbb erő. Nehéz lenne keresztény költőként jellemezni, de metafizikus volt. Ezeket nehezen fogadták el a posztmodern hívei. A centenárium talán segít a megítélésén.
– Biztosan, bár valamiért nagyon nehéz hozzájutni Weöres-kötethez manapság.
– Így van, az lett volna a minimum, hogy kiadják idén az összes írását. Ez nem történt meg. Az örökösök ugyanis olyan jogdíjat kérnek, ami megfizethetetlen. Tulajdonképpen a mai fiatalok nem is tudják megvenni a verseit.
– Gyermekversein generációk nőttek fel, és rengetegen megzenésítették a költeményeit.
– Ezek ritmusgyakorlatoknak íródtak, annak a próbái, hogy a nyelvvel mit lehet megcsinálni. Árad belőlük a zeneiség. Van olyan verse, amelyikre keringőzni lehet, ha szavalja valaki.
– Mit emelne ki, ha röviden kéne jellemeznie költői nagyságát?
– Bámulatos mestere a magyar nyelvnek. Nincsenek rosszabbul sikerült zsengéi, az első pillanattól kezdve tökéletes volt. Nem tudok olyan versformáról, amit ne csinált volna kifogástalanul. Nincs olyan költő, Petőfit is beleértve, akinek annyi versét tudnák kívülről az emberek, mint Weöres Sándor. Lehet, hogy nem tudják, ki írta, de mondják a szöveget.
– Van kedvenc Weöres Sándor-verse?
– Mindig az, ahol éppen felütöm a kötetet.
Juhász Mátyás