A patkányok és a patkányirtók is jól jártak – csak a budapestiek nem

  •  
  •  
  •  

Tizennégyszeresére növelte bevételét a budapesti patkányirtást végző cég – holott a számok nem igazolják munkájuk eredményességét – derül ki a 24.hu cikkéből.

A Bábolna Bio korábban 47 éven keresztül végezte a fővárosi patkánymentesítést, mígnem a 2018-ban kiírt közbeszerzési eljárás során nem ők, hanem egy négy cégből (Rovért Rovar- és Rágcsálóirtó Kft., Növényvédő és Kártevőirtó Kft., Bogármérnökség Kft., Hygiénia Kártevőirtó és Szolgáltató Kft.) álló konzorcium nyerte. A szerződés szerint az önkormányzat a Rovért Kft. bankszámlájára utalja a díjat.

A problémák is nagyjából ekkor kezdődtek. 2017 augusztusában, amikor még a Bábolna Bio végezte a fővárosi patkányirtást, 677 alkalommal jelentettek be patkányészlelést. Egy évvel később azonban már 1877, 2019-ben 1085 alkalommal találkoztak a budapestiek a rágcsálókkal. A konzorcium közbeszerzési győzelmének egyik fontos tényezője az általuk kínált alacsony, 205 millió forintos ár volt. Ezt azonban végül nem tudták tartani, mert a 2018 végére kialakult tarthatatlan patkányhelyzet miatt az eredetileg meghatározott összegnél is többet, 227 millió forintot kellett fizetni nekik rendkívüli irtásra.

A Rovért a patkánymentesítésben kevésbé, üzletileg azonban annál sikeresebb volt. 2017-ben még mintegy 350 milliós árbevételük, és 15 milliós nyereségük volt, 2019-ben viszont már közel egymilliárd forintot kasszíroztak 190 milliós profittal. Vagyis nyereségük a tizennégyszeresére nőtt. A 2019-es bevétel közel fele a fővárosnak végzett munkából származik.

A konzorcium szerződése elvileg 2022-ig él, ám Karácsony Gergely már korábban jelezte, hogy elégedetlen munkájukkal. A főpolgármester az elődje idején lebonyolított tender miatt feljelentést is tett, a rendőrség azonban végül nem nyomozott az ügyben. A városvezetés azonban ettől függetlenül is másokat szeretne megbízni a jövőben a feladattal.

A Főpolgármesteri Hivatal több tucat, kártevőirtással foglalkozó cégtől kért be árajánlatot, s kikötötték azt is, hogy a patkányirtás jelenlegi, lekövető jellegű, bejelentésekre alapozott módszerén változtatni kell.

A Közbeszerzési Bizottság ülésezett augusztus végén egyhangúlag elfogadta a patkányirtással kapcsolatos előterjesztést, így a fedezet rendelkezésre áll, megkezdődhet a közbeszerzési eljárás – írta a 24.hu-nak a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya. A fedezet összege egy júniusi előterjesztés szerint 2022-ig 1,6 milliárd forint lenne. Budapest új vezetése 24 hónapra szerződne úgy, hogy a rendkívüli irtási program bizonyos elemeit is beépítené az alapszerződésbe.

, , ,