A polgármester nem érti a kapitány menesztését

  •  
  •  
  •  

Mint arról korábban beszámoltunk, Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány indoklás nélkül menesztette az újpesti kapitányság nemrég megbízott vezetőjét, Pinkóczi József ezredest. Az esetről megkérdeztük Újpest polgármesterét is, aki érdeklődésünkre elmondta: levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, amelyben tájékoztatást kért a döntés konkrét okáról.

Wintermantel Zsolt hangsúlyozta a levélben, hogy a most menesztett rendőri vezető megbízását idén februárban a teljes képviselőtestület, egyhangúlag támogatta. Pinkóczi rövid újpesti jelenléte alatt a lakosság szubjektív biztonságérzete javult, komoly bűncselekmények, illetve bűncselekmény sorozatok kerültek bravúros gyorsasággal felderítésre.

A polgármester aggodalmának adott hangot azért is, mert az ünnepek közeledtével fokozottan szükséges a hatékony, jól szervezett és irányított rendőri jelenlét, hiszen túl azon, hogy az ünnepek idején egyébként is megnövekedhet a bűnesetek száma, a karácsonyi vásár és az ünnepi rendezvények kapcsán a forgalom is nőni fog.

A polgármester sajnálkozásának adott hangot a döntés miatt, kiemelve, hogy a kerületi kapitányság és az önkormányzat között példaértékű volt az együttműködés. Wintermantel arra kérte a belügyminisztert, hogy a következő kapitány kinevezésénél körültekintően járjanak el, mert a városrész geofizikai elhelyezkedése is megköveteli, hogy a rendőri állományt olyan kapitány vezesse a jövőben is, aki megfelelő vezetői, bűnügyi, közbiztonsági és rendezvénybiztosítási tapasztalattal rendelkezik.