A sport mellett a babgulyás vitte a prímet

  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzata sportnapra és főzőversenyre hívta a kerületieket, de természetesen minden érdeklődőt szeretettel várt a Tábor utcai sporttelepre szombaton délelőtt. Az őszi szezonzáró sportpartyra rengeteg nevezés érkezett, Újpest polgárai újra bizonyították, hogy a negyedik kerületre illik az elnevezés: Újpest egy sportos város.

A sportparty programja ezúttal is rengeteg lehetősséggel szolgált a sportolni, mozogni vágyóknak. Rúghatták a labdát a kispályás focibajnokságon. A röplabdások – különösen a lányok – ügyesen ütötték, máskor ejtették át a labdát a halón, óriási harcot vívtak egy-egy pont megszerzéséért.

Akadtak, akik a pontgyűjtő versenyen próbáltak szerencsét, amelynek programjában ugrálókötelezés, helyből távolugrás, felülés hanyattfekvésből, egyensúlyozás, fekvenyomás, medicinlabda hajítás, gólyalábazás és légpuska lövészet is szerepelt. A teljesítményeket pontokkal jutalmazták, amelyeket az úgynevezett pontboltban válthattak be a versenyzők Újpest címeres pólóra, sapkára, sportjátékokra, csokira és üdítőre.

A szombati nap nem múlhatott el a népszerű főzőverseny nélkül. Ezúttal a legjobb babgulyás elkészítésére hívták a csapatokat. A rendezőség mindegyik benevezett társaságnak kialakított tűzrakó helyet, tűzifát, asztalt, padot, egy-egy kiló babot és marhahúst biztosított. Természetese a felsoroltakon kívül más is kerülhetett a bográcsokba. De, ez már a séfek fantáziáján múlott.

– Azt már bizonyította a kerületünk, hogy szeret sportolni – mondta a program fővédnöke, Wintermantel Zsolt polgármester. – Ezt a kerékpáros és futófesztivál is igazolta. De, hogy így szeretnek és tudnak főzni, nos, erre magam sem gondoltam. Csúcsot döntöttek a nevezők, hiszen ennyien még soha sem szorgoskodtak a bográcsok körül. Meg is lett az eredménye, hibátlan és nagyon finom gulyások készültek.

Az Ősz Sportparty eredményei

Kispályás labdarúgás:

  1. Hercules
  2. Kárpátok Medvéi
  3. UMSZKI

Parkröplabda:

  1. Lilák
  2. Újpest SC
  3. Cápali

A szigorú zsűrinek igen nehéz dolga volt. Szinte megoldhatatlan feladat elé állították a “bográcsolás művészei” Balogh Angélát, Péteri Pált, munkatársunkat, Gergely Gábort, valamint az ítészek elnökét, Kovács Tibor séf urat. Nehezen, de azért megszületett a döntés.

  1. Fenyő Team
  2. Angyalföldi Fakanál
  3. Kiscserkészek

A zsűri különdíjban részesítette Az UDSZ, a Piac és az Újpesti Sajtó Kft. csapatait.

A díjakat Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere adta át a győzteseknek és a helyezetteknek.

A Sportpartyn készült képeinket megtekintheti Újpest-Káposztásmegyer facebook oldalán!

(GG)