A szocialista elődök adósságát az új városvezetés rendezi

  •  
  •  
  •  

Bejáráson tekintette meg Wintermantel Zsolt polgármester és Nagy István alpolgármester az Újpesti Szakrendelőt. A látogatás azért is aktuális volt, mert – mint arról korábban beszámoltunk – a képviselő-testület nemrég arról határozott, a kerület saját kezelésébe venné az intézményt.

A városatyák a gyermek szakrendelő megtekintésével kezdték a látogatást, ahol dr. Lengyel Zsuzsa a gyermekrendelő vezetője kalauzolta végig a vendégeket.

– Most olyan helyeket is sikerült megnéznem, ahol betegként még nem jártam. – mondta Wintermantel Zsolt a látogatás tapasztalatait összegezve. – A rendelő többi részét páciensként már ismerem, ide járunk a gyerekkel, és a feleségemet is ide hoztam anno ultrahangra. Úgyhogy magát a betegforgalmi részt ismertem, a gépészetet, az egyéb, a betegek elől zárt területeket viszont nem. Pontosan ezért fontos, hogy lássuk az állapotokat, mert régi adóssága ez a városnak, Budapestnek az újpestiek felé, hogy méltó körülmények között lehessen az egészségükkel foglalkozni – tette hozzá.
Wintermantel Zsolt meglátogatta az újpesti SZTK-t
A gyermekrendelő különlegessége, túl azon, hogy mintegy 50 ezer kis beteget gyógyítanak évente a két éve elkészült részlegben, Budapesten egyedül itt végeznek ultrahangos csecsemőkori orthopédiás szűrést. A reggeltől estig tartó rendelés mellett extra szolgáltatás, és Budapesten szintén egyedülálló a gyermek gyógytorna, amelyet többnyire csak kórházakban lehet igénybe venni.
A látogatók mintegy háromnegyed órás sétát tettek az intézményben, majd dr. Király Ferenc, a szakrendelő vezetője, járóbeteg igazgató fogadta a delegációt.
Wintermantel Zsolt meglátogatta az újpesti SZTK-t

– Ezt a szakrendelőt 1950-ben építették, azóta egyszer volt érdemben felújítva a 70-es években. Így ennek megfelelő az állaga is. Két éve adták át a földszinti szárnyon a gyermek szakrendelőt, amit gyönyörűen kiviteleztek. Ilyennek kellene lennie az összes többi helyiségnek is. Sajnos elhanyagolt állapotú, úgy gondolom, hogy Újpest lakossága ennél többet érdemelne – hangsúlyozta az igazgató, bemutatva az intézményt, majd hozzátette: – Az orvos-szakmai ellátás évek óta jó színvonalú és ez a lényeg, de azért nem mindegy, mindez milyen környezetben történik.
Wintermantel Zsolt meglátogatta az újpesti SZTK-t
A képviselő-testület tehát jó döntést hozott, amikor kezdeményezte az intézmény saját kezelésbe vételét, hiszen így lehetőség nyílik majd arra, hogy az oly régóta halogatott felújítások végre megvalósuljanak. – Az a tapasztalat, hogy azok a szakrendelők, amelyeket a helyi önkormányzat átvett, mindenképpen fejlődtek. Tudniillik az egészségügyben a működtetésre van csak pénz, de az amortizációra, a fejlesztésre nem jut, azt az OEP nem finanszírozza. Ahol átvették tulajdonba a rendelőket, ott mindenhol érdemi változás történt – mondta Király doktor.

Ehhez egyébként korábban 250 millió forintot különített el a városvezetés, pályázati önrész céljára. – Reméljük, hogy a pályázatunk nyertes lesz, és akkor könnyebben tudjuk megvalósítani ezt a nagy volumenű elképzelést – hangsúlyozta Nagy István alpolgármester. – Ha nem sikerül, akkor is megvalósítjuk, csak önerőből, mert elszántak vagyunk. Egy régi vitának a végére is szeretnénk pontot tenni, hogy főtere legyen előbb Újpestnek vagy korszerű szakrendelője? Én mindig az utóbbi mellett tettem le a voksot, elismerve azt, hogy egy közösségi térre, egy főtérre is szüksége van egy kerületnek. Most ezzel lezárjuk ezt a vitát, és a szakrendelő felújításával helyére kerülnek a dolgok – húzta alá az alpolgármester.