A vendéglátósok egy összegben kapják meg a bértámogatásukat

  •  
  •  
  •  

Hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben az a jogszabály, amely jelentős segítség lehet a járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátósoknak – tudta meg az Index.

A portál a Magyar Nemzetre hivatkozva emlékeztet, hogy a kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében:

egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást.

Mint írják, az intézkedés lényege, hogy

az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.

A modellváltást követően stabilizálódhat a piac, a turizmus újraindulásakor pedig az állásukban megtartott, gyakorlott munkavállalókkal nyithatnak meg az üzletek – írja a lap, hozzátéve, hogy így az állami bértámogatás gyorsabban és egyszerűbben jut el a bajban lévő vállalkozásokhoz.

A lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti.

Mivel a vállalkozások kilátásai bizonytalanok, jelentősen megváltoztatták a munkahelyek védelmére kiírt pályázat elszámolási és finanszírozási rendszerét.

“Az állami segítséget a jövőben nem az igényléssel érintett hónapot követően, azaz utófinanszírozással teljesítik, hanem a pályázók helyzetének könnyítése érdekében már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozások előre hozzájutnak a pénzhez. Az elszámolási rendszer pedig úgy változik, hogy a bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik. Ezzel biztosítja a kormány, hogy a munkahelyek védelme ne jelentsen indokolatlan megterhelést a házhoz szállítás mellett is jelentős mértékű veszteségeket elkönyvelő vállalkozásoknak”

– áll a Magyar Nemzet cikkében. Mint arról az Index is beszámolt, a magyar vendéglátósok megelégelték a koronavírus-járvány miatt elhúzódó zárvatartást.

Több étterem és kocsma tulajdonosa is bejelentette, hogy február elsején a tiltás ellenére is megnyitja üzletét. Vállalják az önkényes nyitás következményeit, mert a három hónapos kényszerszünet a szakadék szélére sodorta őket. Az érintettek leginkább azt kifogásolták, hogy még januárban sem érkezett meg a novemberi bérek mellé járó állami támogatás. Most változik a helyzet, érkezik a támogatás.

“A cégek már nem bírnak el több terhelést, elfogytak a tartalékaik, így nincs miből előre kifizetniük a folytatást. Emiatt sok munkáltató már eleve nem tudott élni az állami hozzájárulás lehetőségével, nem érhette el minden esetben a célját a bértámogatás – ezen a helyzeten segít a modellváltás. […] Ezért lépett a kormány, meghallva a munkáltatókat képviselő szakmai szervezetek érvelését a kifizetésekkel kapcsolatos anomáliákról és a túlzottan bürokratikus pályázati igénylés folyamatának visszatartó erejéről”

– írja lap.

Az Index a szakmai szervezetek vezetőitől úgy értesült, egy komoly anyagot készítenek elő a kormánynak, ami abban igyekszik segíteni, hogy a pandémiából hátralévő időt hogyan tudják fájdalommentesen átvészelni a turizmusban és vendéglátóiparban tevékenykedők. Értesüléseik szerint a mostani intézkedés nem tekinthető váratlan vagy rendkívüli mentőövnek, hanem alapvetően jár a vállalkozóknak.

, , , ,