A víztorony is régen „látott” ennyi vendéget

  •  
  •  
  •  

A televíziós meteorológus óva intett attól, hogy május 28-án, szombatra, szabadtéri programot rendezzünk. Lehet átfutó eső, záporeső- jelezte. Jó jósnak bizonyult. De az önkormányzat első Családi Napján, melynek helyszíne hagyományteremtő módon az újpesti víztorony és a mögötte lévő füves terület volt, az eső nem rettentette el a látogatóba érkezőket.

Így a  természetfelelős többször elvégezte a portalanítást. Előkerültek az esernyők, a vízhatlan kabátok, sapkák.. Megtelt a sörsátor napernyővel védett padja, mások feje fölött felfogták az esőcseppeket a fák lombkoronái. A programok pedig menetrend szerint folytak.  Olykor egyszerre esett az eső és sütött közben a Nap. Ebből láthattuk:  családi nap folyt ördögéknél is, verte az ördög a feleségét…

Ötezer muskátlit vehettek át az újpestiek

De ne szaladjunk ilyen gyorsan előre az eseményekben! Reggel hatkor ugyanis még napsütésre ébredtünk. Azok is frissen keltek, akik a muskátli osztás második napjára igyekeztek. De azok is, akik a pult másik oldalán, a virágokat adogatták.. A Városgondnokság és a hivatal dolgozói mellett Wintermantel Zsolt polgármester is segített.  Szombaton ugyanis a víztorony mellett, a Laborfalvi Róza utca végén lévő szabad területen álltak meg a muskátlival teli konténeres autók. Az önkormányzat ezen a napon is ötezer muskátlit ajándékozott az újpestieknek.


MÉG TÖBB FOTÓ A FACEBOOK-ON

Újsággal, székkel…

A kellemes, verőfényes időben több ezren vállalták a sorban állást, egészen a Kiss János utcáig kígyózott a sor. A sokat tapasztaltak mindenre felkészültek: többen összecsukható székkel, napilappal érkeztek. Aggodalomra azonban nem volt ok. Éppúgy, mint a pénteki káposztásmegyeri virágosztásnál, itt is minden rendben és gyorsan zajlott. Gyönyörű álló és futómuskátlik találtak gazdára. Azok, akik az Újpesti Naplóban megjelentetett ajándékszelvényt kitöltötték és lakcímkártyájukkal igazolták újpestiségüket, 3 muskátlit kaptak. Volt lehetőség arra is, hogy a helyszínen töltsenek ki űrlapokat. Másfél óra alatt elcsendesedett a virágos sátor környéke.


Ígéretes nyitány

A nap tehát jól indult, virágos jókedve lett a megajándékozottaknak. A víztorony közelében eközben serény munka folyt. A Családi Napra érkező árusok berendezték sátrukat, kipakolták portékájukat. A vidámpark mentén dodzsemek parkoltak és nyitásra várt a körhintás is. A korán kelők a Polgárőrség és a Rendőrség autóival, felszerelésével ismerkedtek, a legifjabb férfinép a Magyar Honvédség tűzszerészeinek „holdjárművét”, azaz aknakeresőjét csodálta. Káprázatos színű és új dizájnos lufit ágaskodtak az ég felé, kenyérlángos illata töltötte be a teret. Több száz kaktusz virágzott egy asztalon, Újpest-emblémás portékák és lila-fehér ajándéktárgyak kellették magukat. Itt, a téren nyitotta ki kapuját szombaton az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény is. Kitelepült a Helen Doron nyelviskola, a Sminksuli. Mindkét „oktatóközpont”  akciókkal, játékokkal csábította az érkezőket.  A víztorony tövében vert sátrat a Rex alapítvány, ahol lehetőség nyílt háziállatok örökbefogadására is. Ugrálóvárat emelt a Kölyökpark, interaktív kiállító-autóval érkezett a Vízművek kommunikációs csapata. Ezernyi csecsebecse várta a kislányokat.

Főszerepben a jótékonyság és Adrienn asszony

Csinos lányok tombolajegyet árultak. Mint ahogyan az Újpesti Naplóban, az ujpest.hu-n  megjelent és az ÚKTV adásaiban is elhangzott, a Családi Napon kiemelt szerepet kapott a jótékonyság. A tombolán összegyűlő pénzösszeg a nehéz sorsú újpesti gyerekeket segítette, több újpesti cég jóvoltából ingyen fagyi és különleges édesség: Smile palacsinta várt háromszáz újpesti diákot, akik a gyermekvédelmi felelősök kíséretében érkeztek. A jótékonysági akciót Wintermantel Adrienn, Újpest polgármesterének felesége segítette és koordinálta, nem először vállalva ilyen a feladatot.

Pergő programok

A délelőtt gyorsan elrepült. Fél tizenegy után a nagyszínpadé lett a főszerep. Az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola fúvós együttese – Szabó Krisztián vezényletével- népszerű filmzenékkel köszöntötte a közönséget. Angol nyelvű énekkel, mondókákkal érkeztek a Helen Doron nyelviskola képzésében résztvevő ovisok,  több természettudományos kísérlet elevenedett meg a Jelen Teátrum sikerdarabja, a Máguspárbaj előadás során. Kárász Zénó ez alkalommal a lányát, Csengét alakító Kondákor Zsófival , a Barátok közt és a Jóban-Rosszban sztárjával győzte le a gonosz  varázslót és mentette meg a Földet.


Dörgés, villámlás, itt is, ott is

 Miközben a  jók és a rosszak párharcában megnyugtató módon nyertek a jók, beborult az ég és  eleredt az eső. A  Föld megmentéséhez szükséges kémiai kísérletek közben villámlott, dörgött. Dupla figyelmet követelt annak eldöntése, hogy az  ég zeng-e, vagy  a lángot lövellő Kondákor Zsófi torkát hagyják-e el ezek a hangok. . Majd úgy tűnt, a  Máguspárbaj elkergette a vihart és az esőt. De tévedtünk.


Ének helyett sorsolás az esőben

Fred Astair óta tudjuk, esőben énekelni és táncolni is lehet, most megtudtuk, tombolát sorsolni is. A vigasztalanul eső csapadék ellenére több száz  ember sorakozott  a színpad közelébe, ahol Wintermantel Zsolt és kisfia, Beni segítségével megkezdődött a tombolasorsolás. Ozsváth Kálmán, a testület legfiatalabb képviselője remek levezénylője volt a játéknak. Értékes nyeremények cseréltek gazdát, majd „elkelt” a nagydíj , egy hűtőszekrény, valamint a fődíj, a laptop is.  Az izgalom kis időre alábbhagyott, ideje volt az ebédnek, a lazításnak..