Advent első vasárnapja van

  •  
  •  
  •  

Advent a keresztény kultúrkörben a december 25-ét megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Jelentése Adventus Domini, azaz az Úr eljövetele, így Advent az Úr eljövetelére való felkészülés időszaka. Advent, s egyben az egyházi év, a Szent András ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal kezdődik. Négy hétből áll, a negyedik többnyire csonka, december 17-től már a közvetlen karácsonyi előkészület jeles napjait tartjuk. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik és vízkeresztig tart.

A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik. Elterjedt szokás az adventi hétköznapokon hajnali misét tartani.

Szekérkerék-koszorú
Az első adventi koszorú 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Manapság négy gyertyából álló koszorúkkal várjuk a karácsonyt, advent utolsó vasárnapján mind a négy gyertya egyszerre ég.

Papírgyertya-naptár
Az első nyomtatott adventi naptárat Gerhard Lang készítette 1908-ban, színes kis képeket lehetett feltűzni naponta egy kartonra. A legenda szerint kiskorában annyira türelmetlenül várta a karácsonyt, hogy az édesanyja készített neki papírból 24 gyertyát, amiket december elsejétől feltűzhetett egy kartonra karácsony estéig. A 20. század elején olyan adventi naptárak készültek, amelyeken a kis ablakok mögött bibliai idézetek rejtőztek. A második világháború miatt megtorpant az adventi naptár terjedése, mivel a kartonpapír hiánycikk lett, így egészen 1946-ig kellett várni, hogy Richard Sellmer kezei közül kikerüljön az első, háború utáni kalendárium. Ebből a változatból alakult ki 1958-ban a ma is kapható, csokit rejtő adventi naptár.