Advent első vasárnapján

  •  
  •  
  •  

Október végén mutatkozott be a nagyközönség előtt a Szent József Plébániatemplom közadakozásból vásárolt új, digitális orgonája. A hangszer, melynek megvételét a hívek mellett Újpest Önkormányzata, számos magánszemély és cég, egyházi személyiség is támogatta, a liturgia mellett a város zenei életét is szolgálja.

December 2-án, advent első vasárnapján, 19 órakor Kárpáti József orgonaművész koncertjére kerül sor, amelyre szeretettel várják az újpestieket. A műsoron J.S. Bach, Liszt Ferenc és más szerzők orgonaművei csendülnek fel.

A belépés ingyenes, adományokat a templom javára köszönettel fogadnak.(Cím: IV., Nap utca 17.)