Advent második hétvégéjének fellépői

  •  
  •  
  •  

Kattintson a plakát nagy méretű változatához.

Sugarloaf

Dér Heni, az Újpesti Karácsonyi Vásáron december 3-án, 18 órakor fellépő Sugarloaf énekesnője igazi példakép lehet a fiatalok számára. Sikeres a zenekarával, és ügyesen szerepel a médiában, szeretik az emberek. Olyan ismert személy, akinek nem kell megalkudni és mindig magát adhatja. Mi a titka? Erről is kérdeztük. És persze a karácsonyról.

Évek óta keresett közszereplő, sikeres híresség vagy. Hogy csinálod?
Legfontosabb, hogy ismerd a saját határaidat, és tudd, mit szeretnél elérni az életedben, a karrieredben. Kislány koromtól énekesnőnek készültem, de azt nem tudtam, hogy ehhez ennyi médiaszereplés is szükséges. Így az ismertté válásom legelején, a zenei tehetségkutató után el kellett döntenem, hogy nagyrészt énekes leszek és ehhez a szükséges mértékben leszek médiaszemélyiség, avagy fordítva. Én az első felosztást választottam, és tisztáztam magamban, hogy mit szeretnék. Ennek érdekében számos felkérést visszautasítok, és csak azokat fogadom el, melyekben főleg énekesnő maradhatok. A személyes szerepléseimet a zenekar tagjai is elfogadják, és támogatják. A médiával való kapcsolat egy hosszú tanulási folyamat, melyben folyton változik az én értékrendem is.

Ha magadat adod, akkor tulajdonképpen mindenkihez őszinte vagy?
Őszinteség és hitelesség, igen, ez a lényeg. Nem szabad engedni, hogy a siker elszédítsen. Nem attól vagyok ugyanis elismert, hogy kérkedem az érdemeimmel. Mindig tudni kell, hogy honnan jöttél! Minden igazi barátom “civil”, a legtöbbjüket kiskorom óta ismerem. E kapcsolataim rántanak vissza, ha kell a földre, hisz ők az igazán őszinték hozzám. Számomra a család, a barátok, a párkapcsolatom a legfontosabb, és szinte burokba zárva védem őket. A magánélet jelenti és kell, hogy jelentse a nyugalmat, a csendet!

Ezek szerint a karácsony is fontos számodra.
A Vajdaságból, a határon túlról érkeztem, a családommal így ritkábban találkozom. A minőségi ünnepek ezért kiemelten fontosak számomra, melyeket általában családi körben töltök, azaz ilyenkor haza utazom. Az ünnepek alatt nincsenek fellépéseink, és a zenekar tagjai is családi körben ünnepelnek. Nem az ajándék, hanem az együtt töltött minőségi idő illetve az emelkedett és meghitt hangulat fontos számomra is.

Hogyan telnek nálatok a karácsonyi ünnepnapok?
Sokat beszélgetünk ilyenkor, és ez a legfontosabb. A Vajdaságban is a keresztény szokások szerint zajlik a karácsony. Közös vacsora, mézes dió, halászlé, és természetesen a fa alatt a közös ajándékbontás. Talán különlegesnek számít, hogy nálunk már december 23-án, hatalmas mézes pálinkázással kezdődnek az ünnepnapok, melynek tudni kell a határait! A Szenteste a családé, december 25-én és 26-án pedig a rokonok, barátok felkeresése illetve látogatása következik. A karácsonyi mise is “alap” számomra. A hosszúra nyúló beszélgetések miatt nem biztos, hogy az éjféli misére eljutunk, de másnap illőnek érzem, hogy elmenjünk a templomba.

Milyen ajándékkal kedveskedtek pénteken az újpestieknek?
Óriási hangulatú bulit szeretnénk! Főleg a régi nagy, a zenetévéken is játszott slágereinkkel, jó összekötő szövegekkel, bolondozásokkal készülünk. Hab a tortán, hogy az új klipünk e héten kerül bemutatásra, így gyakorlatilag Újpesten debütálnak az új albumunk slágergyanús felvételei is. Mindenkit szeretettel várunk, akit megérint a karácsonyi vásár hangulata és a fiatalos élőzene varázsa!

Tóth Sándor