Alacsonyan szállnak a szépségek

  •  
  •  
  •  

Gabaj Zsófi, Újpest arca nem félős lány. A hetet például azzal kezdte, hogy felrepült 4200 méterre, majd kiugrott egy repülőgépből.

– Egy ismerősöm foglalkozik ilyesmivel és felajánlotta, hogy kipróbálhatom az ejtőernyős tandemugrást – meséli a 20 éves lány, akinek nem kellett kétszer mondani. Rövid szervezés után hétfőn kocsiba pattant és elment a Székesfehérvár melletti reptérre.

Ugrás előtt persze alaposan kiokították, mikor mit kell csinálni és, hogy szót kell fogadni a társának, akire csatok és szíjak, hevederek és karabinerek erdejével rögzítették hozzá a kezdetben mosolygós szépséget.

Zsófi arcáról viszonlag hamar lehervadt a mosoly, amikor a gép emelkedni kezdett. – Úgy éreztem, már nagyon magasan vagyunk, meg is kérdeztem, hogy meddig emelkedünk még. Akkor tudtam meg, hogy csak 800 méteren járunk, az ugrómagasság pedig 4200 méteren van.

Zsófi persze jó kezekben volt, s – akár akarta, akár nem, nem volt visszaút – Hegyházi “Hetya” Zoltán, a tandemteam vezetőjének határozott mozdulatára már kint is volt a gépből. – Körülbelül 50 másodpercig zuhantunk szabadesésben, aztán nyitás után 4-5 perc kellett a földetéréshez – meséli Zsófi. Mint kiderült, szabadesés közben mintegy 230 km/órás sebességgel zuhan az ember, nem csoda hát a képekről jól ismert gyűrött fejbőr. Az ernyő nyitása után viszont már “csak” andalgás következett a földig. A mosoly is visszatért Újpest szépének arcára.

– Amikor földet értünk, és lecsatoltuk magunkról az ernyőt (engem meg Hetyáról), azonnal édesapámat hívtam, hogy megnyugtassam: nincs semmi bajom. Az igazság az, hogy indulás előtt ugyanis elfelejtettem szólni neki, hogy hova is megyek.