Áldozata buktatta le

  •  
  •  
  •  

Újpesten fogták meg azt a csalót, aki elfolyó olajra vagy szikrázó kipufogóra hivatkozva a rendőrség szerint száznál is több alkalommal csalhatott ki 5 és 30 ezer forint közötti összegeket. A megnyerő küllemű és modorú férfi kizárólag női tulajdonosokat keresett meg, a rendőrség további károsultak jelentkezését várja.

– A csaló trükkjének lényege, hogy a parkoló autó alá olajat önt, vagy pedig arra hivatkozik, hogy szikrázik a kipufogó – ismertette a részleteket dr. Terdik Tamás újpesti rendőrkapitány. Hozzátette, a trükkös tolvaj kizárólag egyedül, értékesebb autóval közlekedő női tulajdonosokat környékezett meg, feltételezvén, hogy áldozatai hordanak maguknál készpénzt.

– A férfi öt és harmincezer forint közötti összegeket csalt ki azzal az ürüggyel, hogy egyik ismerősétől hoz olajat, illetve olajszűrőt. A gyanút elaltatandó mindig volt nála egy kisméretű, rendszerint újságpapírral és kazettákkal kitömött fekete autóstáska, aminek a cipzárját beragasztotta. Ezt kínálta fel zálogként a megtévesztett autósoknak, amíg vissza nem ér.” – mondta Terdik Tamás.

A vecsési férfi kétnaponta „dolgozott”. Vonattal érkezett Budapestre, és mindig más kerületben bukkant fel, ahová szintén tömegközlekedéssel érkezett. A csalót végül legutóbbi újpesti áldozata buktatta le, akitől huszonkétezer forintot csalt ki. A nő két nappal később az egyik újpesti parkolóban ismerte fel megkárosítóját, amint épp egy másik hölgyet „környékezett meg”. Az immár gyanúsított férfi eddig harminc csalást ismert el, de további károsultak lehetnek, ezért egyelőre a károk összege nem ismert. Terdik szerint a módszer az elkövető megnyerő modora és kulturált megjelenése miatt működhetett ilyen sokáig.

A rendőrkapitány ezúton kéri, hogy akiktől hasonló módszerrel csaltak ki pénzt, mihamarabb jelentkezzen a rendőrségen.

M. Orbán András