Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki szereplők az önkormányzatok védelmében

  •  
  •  
  •  

Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd, valamint a független Szél Bernadett és Hadházy Ákos az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány „gazdaságvédelem” ürügye alatt tett önkormányzat-ellenes lépései miatt – írja a Népszava.

„A Kormány a koronavírus-járvány kezelése érdekében számtalan forrást vont el a helyi önkormányzatoktól: elvette a gépjárműadó törvény szerint járó részét, elvette a parkolási díjakat, és van olyan település, ahol a cégek által fizetett helyi adókat is elvette. Ezekkel a döntéseivel a Kormány veszélybe sodorta a települési feladatok ellátását, így a közterek és parkok karbantartását, a bölcsődék vagy éppen az idősotthonok üzemeltetését”

– idézi a lap a közösen fellépő politikai erőket és képviselőket.

Az ellenzéki szereplők szerint csak az Alkotmánybíróság képes rászorítva a kormányt, hogy vessen véget a települések kisemmizésének. (A Népszava emlékezetet: a Momentum azért nem szerepel a listán, mert a jelenlegi szabályozás szerint az Alkotmánybírósághoz csak parlamenti formációk/képviselők folyamodhatnak.)

A pártok és a független képviselők azt szeretnék, ha a taláros testület

alkotmányellenesnek minősítené a gépjárműadó megvonását és megsemmisítené az erről szóló rendeletet.

Emellett olyan precedenst várnak az alkotmánybíráktól, ami világosan üzeni a kormánynak:

veszélyhelyzetben sem tehet meg mindent.

A cikk kiemeli, hogy a kormány a településektől ugyan elvárja az idős, illetve karanténba került emberek ellátását a járványhelyzet idején, ehhez azonban nem biztosít forrásokat. A kormány mulasztása miatt számos olyan feladatot is az önkormányzatoknak kell elvégezniük, amely egyébként nem az ő dolguk lenne, de ez állam nem hajlandó rá; ilyen például

  • a szájmaszk- és fertőtlenítőosztás, vagy
  • az idősotthonok koronavírus-szűrése.

A kabinet ezzel nem segíti, hanem inkább akadályozza a koronavírus elleni hatékony védekezést.

„Az Alkotmánybíróságnak világossá kell tennie, hogy a kormány a felhatalmazási törvényre hivatkozva nem tehet meg mindent, nem kapott felhatalmazást arra, hogy csődbe juttassa a települési önkormányzatokat”

– indokolta az ellenzéki fellépést Tóth Bertalan.

Az MSZP elnöke szerint, amit a kabinet csinál, az egyértelműen jogsértő, hiszen a helyi önkormányzatok létének és működésének biztosítása egyrészt a nemzetközi jogból fakadó kötelezettség, másrészt a magyar jog is ismer ehhez kapcsolódó kötelezettségeket. Az Alkotmánybíróság több határozatot is hozott, miszerint az állam köteles segíteni a helyi önkormányzatok és biztosítani a működéséhez szükséges forrásokat, a központi költségvetés által átengedett források pedig az önkormányzat tulajdonát képzik és az alkotmányos tulajdonvédelem alatt állnak.

„A gépjárműadó önkormányzatoknak járó része olyan, mint bármelyik ember által a bankszámlán tárolt pénz. Ezt az Alkotmánybíróság számtalan határozata megerősítette még 2010 után is”

– emelte ki a szocialista pártelnök, aki hozzátette:

ha az Alkotmánybíróság eltűri az önkormányzati vagyon államosítását, akkor az elől is elhárul az akadály, hogy a kormány a gazdasági stabilitásra hivatkozva a magánvagyont is állami tulajdonba vegye.

, , , , , , , , , ,