Állandó a teltház a Nagyszínpad előtt

  •  
  •  
  •  

Szombaton délután már az eső sem zavarta a huszadik Újpesti Városnapok programját. A Szent István téren egymást követték a fellépők, miközben a vendégek, az újpesti polgárok számtalan más szórakoztató és testmozgást is igénylő programon próbálhatták ki kitartásukat, ügyességüket.

A Sportsziget például reggel óta várta a mozogni vágyókat, akik a különböző próbákat elvégezve pontokat gyűjthettek. Ki-ki, az elért eredmények alapján, ajándékokra válthatta a jóleső testmozgással megszerzett pontjait.

Kora délután már a Nagyszínpadon fellépő előadók játszották a főszerepet. Elsőként a Budai Project együttes adott koncertet, ismert magyar és külföldi “rockos” slágerekkel szórakoztatták a nagyérdemű közönséget. Még az apróbb áramkimaradás sem zavarta meg a fiúkat, a kényszerszünet után ott folytatták, ahol korábban megszakadt a zenélés.

Tarány Tamás követte a zenekart, s bizony a “súlyos egyéniség” fantasztikus elpőadást produkált. Szem nem maradt szárazon, láb nem maradt egyhelyben, amikor az énekes egymás után gyújott rá a jobbnál-jobb rock and roll nótákra.

Persze, amikor az újpesti fő-rapper, Curtis lépett a színpadra, a tetőfokára hágott a hangulat. Megtelt a tér, ezerek és ezrek csápoltak az egykori lila-fehér labdarúgóból zenésszé avanzsált újpesti srácnak. Curtis vendéget is hozott magával, a tőle kissé szokatlan szerelmes dalt ugyanis Széles Izával, az egyik tévés tehetségkutató versenyen feltűnt énekesnővel adta elő. Persze, elmaradhatatlan társa, BLR is kitett magáért, jól egészítette ki a mi, újpesti fenegyerekünket.

És, még nem volt vége a fellépők sorának. Curtis alig hagyta el a színpadot, máris egy egészen más műfaj képviselője, Zola szórakoztatta a közönséget. Egyszál gitárjával és fantaszikus hangjával elbűvölt mindenkit.

Tarány Tamás, Curtis és BLR, Zolakusztika – még több fotó a facebookon!

Tóth Gabi is tiszeteletét tette a nagyszínpadon. Jött, látott, énekelt és győzött. Öröm volt látni a fiatal tehetséget, reméljük legközelebb sem hagy cserben bennünket.

Még több fotó Tóth Gabiról a facebookon!

Este nyolc körül a Back II Black együttes lépett a színpadra. Bebe, a zenekar ezúttal sem okozott csalódást, fergeteges koncertet adtak az ismételten dugig telt Szent István téren.

Még több fotó a Back II Blackről a facebookon!

GG