Állatbarát munkahely lett az Újpesti Önkormányzat

  •  
  •  
  •  

Elkötelezettként az állatvédelem felé, kerületünk önkormányzata mostantól beengedi a négylábú házikedvenceket a hivatalba. Frissítőállomás is van az állatoknak, és az ügyfelek is bevihetik az állatokat.

Újpest Önkormányzata – átérezve az állatbarátok azon igényét, hogy több időt tölthessenek kedvenceikkel, valamint az állatok jelenlétével kapcsolatos érzékenyítés jelentőségét – engedélyezi a dolgozóinak és az ügyfeleknek, hogy munkaidőben házi kedvenceik, elsősorban kutyák, macskák társaságában végezhessék munkájukat, intézhessék ügyeiket – fogalmaz a lapunknak eljuttatott közlemény.

Persze több szabályt is be kell tartaniuk mindazoknak, akik a munkahelyükre viszik be az állatokat, és azoknak is, akik ügyintézés közben viszik be őket a hivatalokba.

Kizárólag szocializált, tiszta és egészséges háziállatok hozhatók be, amelyek viselkedéséért, illetve az esetlegesen okozott károkért az állat gazdája tartozik felelősséggel. Minden, az állat utáni szennyeződés eltakarítása a gazdi feladata. Ahol pedig tiltó táblák vannak, oda nem lehet az állatokat bevinni.

Az állatokat egyelőre három helyre lehet bevinni:

  • Újpesti Polgármesteri Hivatal – István út 14.
  • Adóigazgatási Osztály – István út 15.
  • Közhasznú-foglalkoztatási csoport – Klauzál utca 30-32.

A további tudnivalók, illetve szabályok a következők:

  1. Azonosító, oltási könyv, valamint chip nélkül a kutya nem hozható az épületbe. Az oltási könyvet a biztonsági személyzet ellenőrizheti. A kutyán levő azonosítónak tartalmaznia kell az állat nevét, a gazdája adatait (név, telefonszám).
  2. Munkatársak az állataik egészségügyi sétáját az ún. dohányzási, illetve ebédidőben oldják meg.
  3. A gazdik felelőssége, hogy az állatok jelenléte a munkavégzést, az ügyintézést ne zavarja. Az irodákban egyszerre egy, legfeljebb két állat tartózkodhat.
  4. Kutyák kizárólag pórázzal közlekedhetnek az épületen belül. Macska és egyéb kisállat hordozóban szállítható és a gazdi felelőssége gondoskodni a szökés megakadályozásáról.
  5. Liftben gazdival együtt egy állat szállítható. Egyébként a lépcső használata javasolt.
  6. Nem hozhatók az épületbe hüllők, pókok, repképes madarak, egzotikus állatok, haszon- és vadállatok, valamint egyéb, nem kedvtelésből tartott állatok.
  7. A Polgármesteri Hivatalban minden szinten, az egyéb megjelölt épületekben pedig szükség szerint itató kerül kihelyezésre. Friss vízről a gazdik, illetve a gondnokság dolgozói gondoskodnak.

Mint Bedő Kata alpolgármester Facebook-posztjából kiderül: a szakmai előkészítést Pataki Gábor, az Újpesti Állatmentő Liga elnöke végezte. Az ötlet az alpolgármester személyes kezdeményezése volt, de a kerület vezetése támogatóan fogadta.

Ez nem az első lépés az állatok és állattartók felé mutató gesztusok sorában: Újpesten már több vállalkozás is nyitott ebbe az irányba korábban.

, ,