Idén februárban 9. alkalommal rendezték meg az Újpesti Jótékonysági Polgári Bált, melynek adományait ezúttal az Állatmentő Ligának gyűjtötték. Az ebből vásárolt új eszközöket és az új mentőautót a Szilas park kutyafuttatójánál mutatták be a sajtó képviselőinek.
Idén februárban 9. alkalommal rendezték meg az Újpesti Jótékonysági Polgári Bált, melynek adományait ezúttal az Állatmentő Ligának gyűjtötték. Az ebből vásárolt új eszközöket és az új mentőautót a Szilas park kutyafuttatójánál mutatták be a sajtó képviselőinek.
– Minden évben olyan civil szervezetet próbálunk meg támogatni, amely Újpest életének valamely részében kiemelkedő szerepet vállal, és kiérdemli a társadalom megbecsülését – mondta Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő, a Polgári Bál szervezője. Idén egyöntetűen az Állatmentő Ligát tartottuk arra érdemesnek, hogy adományainkkal segítsük munkájukat. 400.000 forintot sikerült most összegyűjtenünk, melyből a Liga az állatmentéshez szükséges eszközparkját fejlesztheti, így segíthetnek az emberek hűséges négylábú társain.
Pataki Gábor, az Állatmentő Liga elnöke, az Újpesti Állatvédelmi Járőrszolgálat vezetője mutatta be az adományokból vásárolt defibrillátort, az ultrahangos doppler készüléket, illetve a speciális, gerincsérült állatok szállítására kifejlesztett hordágyat.
– Úgy érezzük, hogy egyre inkább megbecsülik Újpesten és a városrész határain túl is csapatunk munkáját. Rengeteg a feladatunk, havonta például többszázezres nagyságrendű összeget költünk csak üzemanyagra. A nap 24 órájában szolgálatban vagyunk, mentjük a bajba jutott állatokat, állatvédelmi feladatokat látunk el a rendőrséggel együttműködve. Újpest Önkormányzata, látva a rengeteg esetet, ügyet, melyet ellátunk, idén a korábbi havi 85 ezer forintos támogatását megnégyszerezte. Erre nagy szükség is van, hiszen a munkánk nagyon költséges és nem számíthatunk mindig az önzetlen állatbarátok támogatására. A Polgári Bálon gyűjtött adományokat olyan műszerekre költöttük, amelyek életeket menthetnek egy-egy súlyosabb balesetnél. Ezek kezelését külön tanfolyamon sajátítják el a szolgálat tagjai. Reméljük, hogy minél kevesebbszer lesz rájuk szükség, de ha mégis, akkor sokkal nagyobb eséllyel tudunk egy sérült állatot megmenteni.
P.J.