Állatszigeten a Föld napján

  •  
  •  
  •  

A Rex Kutyaotthon idén is megrendezte Föld napi családi rendezvényét. Wintermantel Zsolt, magánemberként, szintén ellátogatott a programra.

A polgármester akkor is polgármester, ha teljesen civilben megy valahová. Így volt ez Wintermantel Zsolttal is, aki “gyanútlanul” látogatott el a Rex Kutyotthon Húsvétváró és Föld napi rendezvényére.

A szervezők felismerték és nem úszta meg egy rövid színpadi szereplés nélkül. Újpest polgármestere köszöntötte a jelenlévőket és néhány szóban méltatta a Rex Alapítvány munkáját és sok sikert kívánt a jövőre is. A rövid, félhivatalos kitérő után azonban ismét a magánemberé volt a délelőtt. A látogatók egyébként izgalmas programokon vehettek részt, így megnézhették például a Rex Tanoda kutyanebulóinak ügyességi bemutatóját, építhettek vulkánt egy geológus segítségével, megmérkőzhettek egy interaktív környezetvédelmi játékon, sőt, akár Kollányi Ágostonnal, a Delta című tévéműsor rendezőjével is eszmét cserélhettek egy, a természetfilmekről szóló fórum keretein belül.