Álmomban is tornázom

  •  
  •  
  •  

Jól jelzi a hazai viszonyokat, hogy Berki Krisztián a KSI-ből egy üveg pezsgőért igazolt át az Újpestbe, amelynek olimpiai bajnoka lett. Senkivel össze nem téveszthető eleganciával nyerte a lólengés londoni aranyát.

„A magyar torna életében, valamint a sajátomban is fordulópontot jelenthet ez az arany” – állapította meg Berki Krisztián, aki lólengésaranyával csatlakozott hazai elődeihez, Magyar Zoltánhoz, Borkai Zsolthoz.

 Utóbbival, a MOB-elnökkel nem tudott beszélni, csak kézjelekkel kapott üzenetet tőle, tekintetük akadt egybe. Magyar köszöntötte a Bajnokok Klubjában, és rögtön mondta neki, hogy mivel neki két olimpiai aranya is van, abban is csatlakozhat hozzá.

 Berki gyerekkori álma teljesült, már teljes a pályafutása, nem hiányzik belőle semmi, mindent elért, a hosszú felkészülés után csak jövőre szeretne versenyezni. Pedig nem akart mindenáron tornász lenni. Ügyességét ugyan korán felfedezték, de az első három héten edzéseire és haza is sírva ment. Versenyezni viszont nagyon szeretett.

Berkit az olimpiai döntőben ötödiknek szólították a lóhoz, ezért ötödiknek is mutathatta be a gyakorlatát, ami szerinte szerencsés volt. Úgy véli, neki semmi nem megy könnyen – az olimpiai kvótájára is várni kellett heteken át –, ez van megírva a sorsában.

„A saját bőrömön érezhettem meg, mekkora a különbség egy vb-ezüst és egy vb-arany között, mennyivel többen keresnek, mennyivel többen ismernek fel az utcán, mennyivel többen gratulálnak. Világbajnoki aranyam van kettő, a második igazából a benzinkúton, tankolásnál tudatosult bennem. Elképzelésem sincs, melyik lesz a pillanat, amikor ez az arany is az enyémmé válik. Mert jó, jó, hogy itt van mellettem, vagy a zsebemben, azért ez egészen más. Majdnem elsírtam magam, amikor a terembe mentem, éreztem a szurkolók támogatását, szeretetét. Hátborzongató. Ilyen szeretettel még nem találkoztam, egy hazai versenyen erre nincs esély” – mondta Berki Krisztián.

 A buzdítás nem játszott közre abban, hogy tökéletesen megcsinálta gyakorlatát, mert akkor már nem volt benne kétely: képes rá, az ő napja.

 Az egyik drukker már nagy ellenfele, az utoljára tornázó Smith gyakorlata előtt beüvöltötte, hogy olimpiai bajnok. Amikor a dobogó tetején állt, akkor egy érdes hang és a „Köszönjük, Krisztián” törte meg a csendet.

„A selejtező a stresszesebb műfaj. A döntő napján egyszer sem gondoltam végig, hogyan fogom megcsinálni a gyakorlatot. Inkább aludtam egyet, visszafeküdtem a reggeli után, és ment is az alvás. Nagyon szerencsés alkat vagyok, mert kialszom magamból a stresszt. Alvás közben egyszerűen kimennek belőlem a rossz gondolatok. A párom szerint persze ez nem a legjobb módszer, mert éjjel is mozgolódom, fészkelődöm, valószínűleg álmomban is tornázom.”

Nem akar a döntőre gondolni, blokkolja az agyát, amikor felmerülne benne, hogy átgondolja, mi történt abban a 40 másodpercben. Nem is nézte azóta vissza.

 A 27 éves tornász úgy gondolja, fájdalom nélkül nincs élsport, most a válla nem fáj annyira, de egyébként recsegnek-ropognak a csontjai. „Az ízületeim olyanok, mint a hatvanéveseké. Ettől még folytatom, valószínűleg műtétre sem lesz szükségem a következő hetekben.”

Száz sms-t kapott – vesz egy nagy levegőt, és végigolvassa őket. Biztosan lesznek meghatóak bennük.

„Kettőkor már ágyban voltam, egy sört ittam meg. Most élvezni akarom az olimpiát, eseményekre járni, mert ugyan sok sportoló van a faluban, kicsit beszűkültem. Másodszor vagyok Londonban, de körülnézésre egyszer sem volt igazán időm. Vb-t is nyertem itt, akkor sem tudtam elmenni sehová. És mivel szerda este már repülök, célirányosan kell eltöltenem az addigi órákat.”

(sportgeza.hu)