Álomba szenderült a Verbényi-kupa

  •  
  •  
  •  

Sok éven át találkoztak a középiskolás diákokból verbuvált kosárlabdacsapatok, hogy megmérkőzzenek egymással, és eldöntsék, melyik gimnázium gárdája a legjobb. Idén azonban hiába kerestük a versenykiírást, a hagyományos Verbényi-kupa ugyanis elmaradt.

A kupát életre hívó Verbényi Baráti Kör tagja, a Könyves Kálmán Gimnázium egyik volt diákja, Fericsán Kálmán szomorúan konstatálta a történteket.
– Sajnos be kellett látnunk, hogy egyre kisebb az érdeklődés – mondta. – Nehézkesen folyt a szervezés, a korábban biztos résztvevőnek számító iskolák sem jelezték érkezésüket. Talán a sok tanulás, a más irányú elfoglaltság következtében egyre apadt a mezőny, két-három csapatnak pedig nem érdemes tornát rendezni.
– A kosárlabdázás egyre népszerűbb, már itt Újpesten is van csapat. Ezért sem értem, miért nem sikerült életben maradnia a Verbényi-kupának.
– Remélhetőleg csak rövid álomba szenderül a népszerű rendezvény. Bízom benne, hogy egy-két év elteltével újra tapsolhatunk az ügyes középiskolás kosarasoknak. Gyorsan hozzáteszem, a Könyves-gimnáziumban ezután is lesz bajnokság, csak nem a fővárosi iskolák mérik össze tudásukat, hanem a Könyves diákjai között lesz házi bajnokság.
– A Verbényi Baráti Kör tagjai ezután már csak unatkoznak?
– Mi nem tudunk elszakadni a kosárlabdától, és nem szeretnénk elfeledkezni mesterünkről, Verbényi Józsefről sem. A társaság tovább él, megpróbálunk minden követ megmozgatni, hogy akár már jövőre ismét egy jót kosarazzanak a gyerekek a Verbényi-kupa mérkőzésein.
GG

Éjszakai bajnokság
– Valóban megállapodtunk a Verbényi-kupa szervezőivel, hogy a korábbi versenyt átalakítjuk, és az iskolánkban évek óta megrendezett éjszakai kosárbajnokságot nevezzük el Verbényi-kupának – mondja Szepesváry László, az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója. – Ezen a versenyen a 9–12. évfolyamok osztályai indítanak csapatot. A versenyt a gimnázium diákönkormányzata rendezi, az iskola alapítványa támogatja, és reménykedünk a Nádas József Pro Homine Alapítvány támogatásában is. Pénteken 17 órakor kezdődnek a selejtezők, a döntő szombaton reggel 8 óra körül van. Nagyon népszerű a rendezvény, körülbelül 250 diák vesz részt a programon. A kosarazáson kívül idén lesz éjféli kvízbajnokság, különböző stílusú tánc- és gimnasztikaórák. Minden évben nevez a tanári csapat is, és több öregdiákcsapat is indul a versenyen, a játékvezetést is öregdiákok adják. Idén már olyan sok öregdiákcsapat nevezett, hogy nekik külön kupát írtunk ki. Ezzel a rendezvénnyel tisztelgünk Verbényi József, iskolánk volt testnevelő tanára, a válogatott játékos és a neves edző előtt.
B.K.