Álügyintézők vadásznak banki adatainkra

, , ,
  •  
  •  
  •  

Új trükkel próbálkoznak a telefonos csalók – hívja fel a figyelmet Czigler László várostervezésért, közbiztonság és rendészetért felelős alpolgármester, aki Facebook-bejegyzésében egy kiszemelt áldozat beszámolóját is megosztja.

 

 

„A bankom ügyintézőjeként bemutatkozó férfi telefonon hívott január 28-án, majd a szokott bevezető után („a beszélgetést minőségbiztosítási okokból rögzítjük” stb.) rögtön a lényegre tért:

Azért hívom asszonyom, mert a bankkártyáját valószínűleg feltörték. Indítottak róla egy 22.000 Ft-os utalást, amit a rendszer blokkolt, tehát az utalás sikertelen volt. Fizetett Ön a mai napon a kártyájával?

Ezt követően azt kérte, egyeztessük az adataimat. Igyekezett gyorsan, határozottan feltenni a kérdéseit, én azonban némi zavart éreztem a hangjában, ezért az adategyeztetés helyett kértem, hogy legyen szíves, adja meg a számát, majd én visszahívom, mert nekem nem jött SMS-értesítés a bankomtól sem sikeres, sem meghiúsult utalásról, ezért ennek szeretnék utánanézni.

Ez annyira megzavarta az állítólagos banki ügyintézőt, hogy meg is szakította a beszélgetésünket. Én pedig annak ellenére, hogy szerencsére nem tudtak becsapni, rögtön felhívtam a bankom telefonos ügyfélszolgálatát.”

Czigler László hangsúlyozza: fokozottan figyeljünk oda, értesítsük idősebb szeretteinket is, hogy hasonló esetben azonnal forduljanak a rendőrséghez és az illetékes bankfiókhoz!