Amatőr művészek profi alkotásai az Újpest Galériában

  •  
  •  
  •  

Ötödik alkalommal rendezte meg országos kiállítását az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság az Újpest Galériában. A társaság, amely hosszú esztendők óta próbálja összefogni az autodidakta, mondhatni amatőr alkotókat, akik a képző- és iparművészet különböző ágaiban jelenítik meg műveiket.

Az Újpest Galéria összes termében megtekinthető alkotások átfogó képet adnak a munkáról, az alkotók bizonyították, hogy “amatőr” módon is lehetséges professzionista műveket létrehozni. A kiállítás megnyitóján szinte egy tűt sem lehetett leejteni, s amint azt Schéffer Anna keramikus, egyébként az OKIT vezetője elmondta, nagy öröm, hogy nem csak a művészek jöttek el az Árpád úti galériába, hanem már a megnyitóra is szép számmal érkeztek látogatók.  Megtudtuk, hogy a kiállításra minden művész három alkotásával nevezhetett be, amelyekből a szakavatott zsűri egyet választott ki. Közel 350 pályamű érkezett, a tárlaton ezekből százharmincat csodálhat meg a közönség augusztus 21-ig.

Dóri Éva képzőművészeti szakreferens bevezetőjében köszönetet mondott a rendezőknek, szép szavakkal méltatta a művészeket és az alkotásokat. A tárlatot Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg, aki beszédében dicsérte az alkotók kitartását és nem utolsó sorban a pályaművek magas színvonalát. Mindenkit biztatott, még azokat is, akik ezúttal kiestek az előzsűrizésben, hogy folytassák a munkát, és ha lehet, még bátrabban kísérletezzenek.

Schéffer Anna ezután átadta az idei OKIT-díjakat. Elismerésben részesült Sárközi Erzsébet, Onestyákné Ágotai Mária valamint Kesziné Gombos Márta.

Dóri Éva sem érkezett üres kézzel, a Művészeti Intézet díját nyújtotta át Zilahi Ica Máriának, Kenéz Ferencnek és Varga Lászlónak.

Az Országos Képző-és Iparművészeti Társaság által alapított Pulity-díjat ebben az esztendőben Bálványos Huba képzőművész-tanár érdemelte ki.

A kiállításról szóló képriportunkat az Újpest-Káposztásmegyer facebook oldalán találják.

(gergely)