Amikor az anyag életre kel

  •  
  •  
  •  

Schrammel Imre Kossuth- és Prima Primissima díjas keramikusművész, Újpest díszpolgára életmű-kiállításával nyitott meg a Vigadó Galéria március 28-án. Az életmű tárlatot óriási érdeklődés kísérte, a megnyitón neves kortárs képzőművészek, köztük újpestiek is megjelentek. Újpest Önkormányzatát dr. Molnár Szabolcs alpolgármester képviselte.

A kiállítást Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke nyitotta meg, kiemelve az MMA rendes tagja, a nyolcvan esztendős Schrammel Imre sokoldalú és átfogó munkásságát. Az MMA elnöke testvéreként tekint az anyagot élőnek tekintő alkotóra, aki méltatója szerint remek tanító is volt; az is-is és nem a vagy-vagy elvet képviselte.

Schrammel Imre a tárlaton bemutatja az épületkerámiáiról készült fotóit, a csaknem életnagyságú, égetett agyagszobrait, köztük aktokat és állatfigurákat, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra művészeti vezetőjeként készített Karnevál-sorozat több alakját, továbbá az ezekről készült vázlatokat. Emellett szintén kiállították a Trianoni pieta című munkáját: a több mint egy méter magas mű nőalakot ábrázoló, ölében a megcsonkított testű Krisztussal.

Ezen felül az 1956-os szabadságharc ötvenéves évfordulójára készített Mulandóság című sorozatából több darabot is kiállítottak.
A kiállítás június 29-ig látogatható.

Kép és szöveg: MOA


Schrammel Imre 1957-ben az Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Mesterei Borsos Miklós és Gádor István voltak. 1958-tól a főiskola tanára volt, majd 1993 és 1999 között az addigra egyetemi rangot kapott intézmény rektora. 1959 és 1962 között a Hollóházi Porcelángyár művészeti tanácsadójaként dolgozott. Nevéhez fűződik többek között az első, 1969-es magyarországi kerámiaszimpózium megszervezése. Schrammel Imrének Újpest Önkormányzata 2011-ben adományozott díszpolgári címet.(MTI, U.N.)