A mai napig kevés teret kap a köztudatban az az 1919. június 24-én lejátszódott, csak részben tisztázott eseménysor, mely “júniusi ellenforradalomként” vonult be a magyar történelembe. Lemberkovics Jenő százados vezetésével ekkor tört ki Budapesten a legnagyobb fegyveres akció a Tanácsköztársaság ellen. Még kevesebb szó esik róla, hogy ennek a megmozdulásnak újpesti vonatkozásai is voltak, sőt a proletárdiktatúra elleni felkelés gerincét itt épp a proletárok adták.
Orczy László
A Kun Béláék véres terrorja és embertelen politikája ellen indult szervezkedés előkészítői a letartóztatások miatt többször is cserélődtek, a tényleges fegyveres megmozdulást így nem tudták jól kivitelezni. A rosszul szervezett kísérlet nagy mértékben épített az újpesti gyárak munkásságára, akik közül sokan nem nézték jó szemmel a proletárdiktatúra tombolását.
A szakszervezeti vezetőkkel történt titkos egyeztetés értelmében június 24-én délután Újpest munkásságának is fegyvert kellett volna ragadnia, s Kunék lemondását követelve Budapestre kellett volna vonulnia. A mai XIII. kerületben egyesültek volna az ellenforradalmi katonasággal és a tisztek vezetése alatt ostromra indultak volna a Parlament és a Szovjetház ellen. A felkelők tanácskormány megdöntését követően egy szociáldemokrata-keresztényszocialista szellemiségű, nemzeti alapokon álló katonai diktatúra kikiáltását tartották szükségesnek.
Újpesten az antikommunista ellenállás lelke Orczy László, városszerte köztiszteletben álló vendéglős volt, aki fiával, Orczy Karó Imrével gyűjtötte maga köré a település kommunistaellenes lakosait. A szervezés tagjai közül a következőket ismerjük név szerint:
- Dezső Elemér a vízművek hivatalnoka;
- Hajden László hadnagy, főiskolai hallgató, festőművész;
- Martinovich Béla és
- Papp Imre a Mauthner Bőrgyár művezetői;
- Rojcsek László hadnagy, a Ludovika növendéke;
- Szűcs János sofőr;
- Szabó Gyula cinkográfus, keresztényszocialista munkásszervező és
- Zimmermann István, a Ganz-Danubius Hajógyár munkása.
A Mauthner Bőrgyár 1910-ben
A végzetes keddi napon azonban teljesen máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy azt az összeesküvők eltervezték. A harc kezdetét jelző ágyúlövések csak jóval a megbeszélt időpont után hangzottak el a Vilmos főherceg – akkori nevén Engels – laktanyából. Ekkorra a dolgozók nagy része vagy hazafelé tartott, vagy már haza is ért. Ennél is nagyobb probléma volt, hogy a szociáldemokrata munkásvezetők ígéretük ellenére sem szervezték meg az ellenállást, a legtöbb embernek ezért fogalma sem volt arról, mi is történik.
Így Újpesten hiába búgtak föl a mozgósításra hívó szirénák, egyedül az Orczyék által megszervezett Mauthner-gyár munkásai fogtak fegyvert és tűzték ki az erődítményszerű épületegyüttesre a magyar trikolórt. A Népsziget északi vége fölött fekvő ipartelepről a piros-fehér-zöld kokárdát viselő gyárőrség azonnal kirajzott járőrözni a környező utcákba és a Váci útra.
Ekkor már az újpesti bolsevik vezetőknek is feltűnt, hogy valami nincs rendben és ők is akcióba léptek. A korabeli beszámolók és visszaemlékezések ellentmondásosak azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi történt ezután. A legvalószínűbb, hogy Dezső, Hajden, Rojcsek és Szűcs Budapesten egyeztettek a megmozdulás vezetőivel, ahonnan autóval indultak vissza Újpestre, hogy instrukciókat vigyenek az ellenforradalmároknak.
Az nem világos, hogy útjukról hogyan szerzett tudomást Szép János, az újpesti kommunista gyári munkásezredek főparancsnoka, vagy csak véletlenül futott-e beléjük, miközben néhány emberével saját egységeit akarta riadóztatni. Mindenesetre a vörösök saját járművükkel feltartóztatták a kocsit, melynek utasai nem voltak hajlandóak igazolni magukat, egyikük pedig revolverével hasba lőtte Szépet, majd az erre válaszul érkező sortűz mind a négyükkel végzett.
Dezső Elemér, Hajden László, Rojcsek László és Szűcs János
A Mauthner-gyárnál eközben már elkeseredett tűzharc folyt a felkelők és a vörös őrök között. A gyárépület védői néhány óra elteltével keserűen vették tudomásul, hogy teljesen magukra maradtak. A munkások egy része ingadozni kezdett, a direktórium három elfogott prominensének pedig sikerült is néhányukat szembe fordítania a többiekkel. Mikor pedig az ostromlók közül egy vöröskatona azzal fenyegette meg az ellenállókat, hogy a kapun kívül egy ágyúkkal és aknavetőkkel felfegyverzett terrorbrigád várja a jelet a támadásra, megtört a munkások ellenállása. A Tanácsköztársaság ellen küzdők csak a megadást követően döbbentek rá, hogy félrevezették őket és nem küldték rájuk a terroristákat.
Orczy Lászlónak sikerült észrevétlenül kimenekülnie a kommunisták karmaiból és a kommün bukásáig bujkált, ám a szervezkedés legtöbb tagjához nem volt ilyen kegyes a sors: fiát és Martinovich Bélát még aznap este a városi rendőrségre szállították. A Paksi József asztalossegéd elnöklete alatt 1919. június 25-én összeült vésztörvényszék egy megalázó, az igazságszolgáltatást megcsúfoló tárgyalás után mindkettőjüket golyó általi halálra ítélte, amit még aznap délelőtt végre is hajtottak.
Martinovich Béla, Orczy Karó Imre és Papp Imre
Öt vörös őr előbb Martinovich Bélára adott sortüzet a rendőrség udvarán, aki nem halt bele sérüléseibe, és saját vérében fekve egészen addig szidalmazta a kommunistákat, míg a kivégzőosztag egyik tagja főbe nem lőtte. Orczy Karó Imrével az egész jelenetet végignézették, majd társa holtteste mellé állították, ahol őt is agyonlőtték.
Beállított, de tipikus jelenet a proletárdiktatúra idejéből
Június 26-án Papp Imrét a Mauthner-gyár udvarán szintén sortűzzel végezték ki, amit a munkásoknak is végig kellett nézniük.
Az egykori rendőrségi épületen 2004 óta ismét márványtábla hirdeti a mártírhalált halt felkelők és az első vörös rémuralom újpesti áldozatainak emlékét.