Angyalok szálltak Újpest felett

  •  
  •  
  •  

Az újpestiek összefogásának köszönheti ötven boldog újpesti kisgyermek, hogy talán életében először idén teljesült a karácsonyi kívánsága. Az Újpesti Cseriti Angyalszárnyon elnevezésű kezdeményezése megmozdította egész Újpestet. Magánszemélyek, cégek, intézmények álltak a jó ügy mellé és közös erővel több, mint egymillió forintot és megszámlálhatatlan játékot gyűjtöttünk a rászoruló gyermekeknek. Az ötven apróság december 16-án, az újpesti Polgár Centrumban egy halom ajándék, csokitorta és forró csoki mellett élhette meg a karácsony csodáját.

Ennyi örömtől csillogó szempárt ritkán lehet látni, mint amennyi az újpesti Polgár Centrumban az Újpesti Cseriti karácsonyi rendezvényén figyelte az iskolások ünnepi előadását. Az ötven legnehezebb sorsú újpesti kisgyermeket ajándékozta meg az Újpesti Önkormányzat által életre hívott jótékonysági szervezet, az újpesti gyerekek pedig karácsonyi műsorral lepték meg őket.  Az önkormányzat nevében Wintermantel Zsolt kívánt boldog karácsonyt a gyermekeknek és megköszönte a cégeknek, vállalatoknak a segítséget.
-Újpestet alapítása után nem sokkal tündöklő várossá tették saját iparosai, akik házakat, gyárakat és utakat építettek. Ennek a közösségnek a múltjához, hagyományaihoz méltóan kell most a jelenben is működnie. Polgármesterként azt tűztem ki célul, hogy ezt a közösséget ismét erős, büszke közösséggé formáljuk, az itt élő emberek, cégek segítségével, hogy mindenki érezze: jó Újpesten élni! Ez a nap azonban rólatok szól, gyerekek. Levelet írtatok a Jézuskának és én azt kívánom, váljanak valóra az álmaitok! – mondta a polgármester és elkezdődött a varázslat.

Az Ékszerbalettos lányok karácsonyi produkciója azonnal ünnepi hangulatot teremtett, így a  gyerekek szívesen elénekelték Dóka Andrea és Krizsik Alfonz színművészek közreműködésével a Kiskarácsony nagykarácsony kezdetű karácsonyi dalt. Ezután az Erzsébet Utcai Általános Iskolások adták elő vidám zenés, táncos karácsonyi műsorukat.  Csillogtak-villogtak a fúvós hangszerek, a gyerekek hitről, reményről, békéről és szeretetről énekeltek.

Az előadás alatt csak egy kérdés motoszkált az apró gyermekfejekben: vajon teljesül a karácsonyi kívánságom? És már sorolták is a neveket és mindenki átvehette saját, személyre szabott ajándékcsomagját Simon Krisztiántól, az Újpest FC játékosától és Wintermantel Adrienntől, az Újpesti Cseriti háziasszonyától.

-Én Újpest FC-s focilabdát kértem és itt van! A felirat is rajta van!- vette ki boldogan egy kisfiú az ajándékcsomagból a labdát. A szomszédságában ülő kisfiúnem akarta kibontani az ajándékát, annyi mindent kért, elképzelni sem merte, mi lehet a fura alakú csomagban.


-Telefont, tévét és laptopot kértem- mondja el kétszer is, majd meggyűlik baja a csomagolással. – Kosárlabda!- mutatja boldogan a többieknek a hatalmas labdát és már bontogatja is tovább a többi meglepetést.
-Én mászkálós kiskutyát kértem, mert tud mászni és ugatni és a farkát is csóválja!- mutatta be ajándékát szakértő módon egy másik kislány, majd szaladt is tovább, hisz már feltálalták a csokitortát és a forró csokit.

Az asztaloknál rögtön előkerültek a játékok, apró kezek adták körbe a barbikat, társasjátékokat, focicipőket labdákat és persze a slágerjáték pörgettyűket.
Az Újpesti Cseriti szervezésében, az összegyűlt pénzadományból a jövő évben további programokkal örvendeztetik meg a gyermekeket.

TT