Dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester, Furka Zsanett, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány irodavezetője és Renge Zsolt önkormányzati képviselő szeptember 26-án délelőtt adta át a Pozsonyi Tagóvoda területén lévő új Ovi-Sport pályát.
Újpesten működik az ország egyik legpatinásabb sportegyesülete, az idén 132 esztendős Újpesti Torna Egylet, mely számos olimpiai-, világ- és Európa-bajnokot adott a magyar sportéletnek. Azért is volt fontos az Ovi-Sport pályák megépítése, mert lehet, hogy az UTE jövőbeni olimpiai bajnokai is valamelyik ilyen pályán kezdik meg sportpályafutásukat. Az Ovi-Sport Programra önkormányzatok, egyházak, óvodák pályázhatnak. Az általuk vállalt önrészen túl a Program kivitelezéséhez szükséges fennmaradó részt az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány gyűjti össze a társasági adójuk egy részét sportcélra felajánló cégektől. Újpest Önkormányzata hat éven át vett részt az Ovi-Sport (korábban Ovi-Foci néven működő) Közhasznú Alapítvány programjában, melynek eredményeképpen múlt héten a Park Óvodában készült el a 15-ik pálya, ma pedig a Pozsonyi Tagóvodában adták át a 16-ik, egyben utolsó Ovi-Sport pályát.
Dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester megnyitóbeszédében elmondta: – Sok jó dolog történik itt Újpesten, s tágabb hazánkban is, és örömteli dolog látni, hogy megyünk előre, évről évre fejlődünk. Sajnos néha hajlamosak vagyunk a rossz, a szomorú dolgokkal többet foglalkozni, mint kéne, és nem vesszük észre, hogy milyen jó az, ha évről-évre megújul egy tanterem,új eszközök érkeznek egy óvodába, iskolába. Ide az újpesti iskolabörzéről jöttem, ahol nyolcadikos tanulóknak kínálnak továbbtanulási lehetőségeket. Örömmel láttam, mennyi jó lehetőséget tudunk nyújtani fiataljainknak, hogy azt az utat járják be, amit igazán szeretnének. Az, hogy ma itt a 16-ik újpesti Ovi-Sport pályát adjuk át az Ovi-Sport Alapítvánnyal közösen, ez is egy ilyen nagyszerű lehetőség, hiszen lehet, hogy egy itteni óvodás lesz majd kiváló focista, mert itt szereti meg ezt a sportot. hiszen a mozgás, a sport örömét adjuk fiataljainknak, leendő élsportolóinknak. Az alapítvánnyal az együttműködésünk egyelőre megszűnik, hiszen most már minden önkormányzati fenntartású óvodában van Ovi-Sport pálya.
Furka Zsanett, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány irodavezetője kifejtette: – A Pozsonyi Tagóvodában ma átadott Ovi-Sport pálya az országban a 235-ik, Újpesten pedig a 16-ik, így már elmondhatjuk, hogy Újpest nem csak a legsportosabb város, hanem a „legovisportosabb” város is. Buzánszky Jenő 2011-ben hozta létre alapítványunkat azzal a céllal, hogy minél több óvodában teremtsünk lehetőséget a gyerekeknek sportolásra: focizásra, kézilabdázásra, teniszezésre, kosarazásra. Mint a számok mutatják, ezt a vállalást az önkormányzatok segítségével, a vállalkozók TAO pénzével sikerül is teljesíteni.
A ma átadott létesítmény 6×12 m-es, műfüves, multifunkcionális, kifejezetten a gyerekek igényeire szabott sportpálya. A töltetlen műfű, a kapuk, a kosárpalánk, valamint a kifeszíthető háló többféle sportág alapjainak elsajátítását teszi lehetővé a gyerekek számára (pl. kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, tollaslabda, tenisz, és egyéb mozgáskoordináció-fejlesztő játékok).