Az adatok tükrében: eredményes évet zárt az Újpesti Rendőrség

  •  
  •  
  •  

A legfrissebb statisztikai előrejelzések szerint, bátran állíthatjuk, hogy eredményes évet zárt a IV. Kerületi Rendőrkapitányság. Csökkent a bűncselekmények száma, hatékonyabb volt a nyomozás, sőt közrendvédelemben Újpest az első helyen áll!

Budapesti viszonylatban Újpest az a kerület ami a közrendvédelemben az élen áll – tudtuk meg Dr. Baranyi József rendőrkapitánytól. Bár az egy négyzetkilométerre jutó rendőrségi lefedettség a belvárosi kerületekhez képest lényegesen kisebb, mégis Újpest volt az a kerület, amely a 2009. évi 1000 elővezetésből a legtöbbet, 140-et hajtott végre. Ezen túl növekedett az előállítások és az elfogások száma is 15 illetve 25 %-kal.
Ugyan a létszámcsökkenésből adódóan a közterületeken töltött órák száma csökkent, de az újpesti közterület felügyelők némileg enyhítik a hiányt. Összegezve úgy vélem, hogy ez az eredmény mindezek tükrében még inkább sikerként értékelhető!
Mindehhez az eredményhez hozzájárult az az anyagi támogatás is melyet Újpest Önkormányzatától kapunk. Az általuk finanszírozott térfigyelő rendszer nélkül nehezebb lett volna a dolgunk, illetve a kiemelt piaci és a metró aluljárói rendőri jelenlét is az Önkormányzat támogatásának volt köszönhető.
 
Megelégedettségre ad az is okot, hogy a tavalyi évi célkitűzésünket is sikerült teljesíteni, nevezetesen a betöréses lopások számának csökkentését, ami 2009-ben 32%-kal csökkent, de csökkenő tendenciát mutat a regisztrált bűncselekmények száma is 11%-kal, ezen belül a lopások száma 7,3%-kal, a járművek eltulajdonítása 2%-kal csökkent.
 
A hatékonysági mutatók is jó eredményeket tükröznek, mellyel Újpest szintén az élmezőnyben szerepel. A nyomozás eredményességi mutató 7%-kal növekedett, míg a vádemelések száma 8%-kal.
 
Január végére elkészül a végleges, mindenre kiterjedő statisztika, melyet ismét szívesen osztok meg az újpestiekkel – fejezte be az adatok értékelését a rendőrkapitány.
 

Változások a számokban – 2009.

 
Bűncselekmény fajtája
%-os változás
2008. évhez képest
Lopások száma
– 7,3
Járművek eltulajdonítása száma
– 2
Betöréses lopások száma
– 32
Rablás száma
– 30
 
    Hatékonyság
%-os változás
2008. évhez képest
Elfogások száma
+ 25
Előállítások száma
+ 15
Vádemelések száma
+ 8