Tejfölszőke buksik, gyönyörű fürtök, magabiztos topogások és sok-sok babakocsi. Rengeteg család érkezett a „100 éves Védőnői Szolgálat” újpesti védőnői és az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. által rendezett eseményre.
Csütörtök délelőtt tíz órakor megtelt az Ady Endre Művelődési ház színházterme. A boldog anyukákon kívül sok pici is jelen volt a rendezvényen, amit a lufidurrogások, a hangos viháncolások és ujjongások jól jeleztek. Dr. Dabausné Székelyhidi Jutka, a Király utcai védőnői szolgálat vezetője és Lajcsik Loretta önkormányzati vezető védőnő együttesen köszöntötték azokat az édesanyákat, akik gyermeküket legalább hat hónapos korig anyatejjel táplálták, és akik anyatejadóként saját kisbabájuk mellett koraszülött vagy beteg gyermekeknek juttattak az értékes táplálékból.
Nagy István alpolgármester büszke nagypapaként elmondta, az ő unokái is anyatejes táplálásban részesülnek, köszönetet nyilvánított minden anyatejet adó édesanyának. Lajcsik Loretta kiemelte, hogy a jó életkezdés legfontosabb mozzanata a szoptatás, mely a szeretet és a bizalom forrása. A vezető védőnő hozzátette, mindamellett hogy nagyobb intelligenciaszinttel rendelkeznek az anyatejet kapó gyerekek, az egészségmegőrző hatásról sem kell megfeledkeznünk, mely a babának és az anyáknak is ugyanolyan előnyöket biztosít.
A szervezők szép és értékes ajándékokkal köszönték meg Simon Andrásnak a gyönyörű grafikát, mely a szimbólumuk lett, majd az édesanyáknak az odaadást és a kitartást. A változatos program részeként az ünnepeltek meghallgathatták a Shubidoo-Wap Bölcsődei Dolgozók Kórusának előadását és fellépett a védőnői tánckar is. A keresztrejtvények megfejtői közül is kaptak ajándékot a szerencsések és volt tombolasorsolás is. Az Eszter-lánc Mesezenekar minden korosztálynak a kedvében járt a kedves előadással, tapsoltak a kicsik és sokan énekeltek is.
VG