Színes lufik mindenfelé. Gurulnak a földön, szállnak a térben. Egy pirosat épp egy kissrác kerget, a narancssárgára ráfekszik egy másik, többen a levegőben hajkurásszák a sok színes gömböt, ugrálnak a magasba, táncolnak, énekelnek. Élvezik a zenét, a látványt, a közös táncot az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. által rendezett eseményen, augusztus 26-án, pénteken, a Karinthy iskolában.
Az anyatej világnapja programot idén az Erdősor úti tanácsadóban dolgozó védőnők közreműködésével szervezték meg, a Karinthy Frigyes Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A változatos program részeként a közönség hatalmasat táncolt és énekelt a Napvirág Zenekar előadásán, majd köszöntötték az édesanyákat, jutalmazták a keresztrejtvény megfejtőit, és fellépett a Lélekforma Stúdió Gyermek Tánccsoportja. A tombolasorsolás után a Védőnői Tánckar tette még hangulatosabbá a napot.
Lajcsik Loretta önkormányzati vezető védőnőt kérdeztük, körülbelül hány gyermek részesül anyatejes ellátásban.
– Újpesten közel ezer olyan újszülött kerül a védőnők gondozásába évente, akik lehetőséget kapnak az anyatejes táplálásra. Az első három hónapban kizárólag anyatejjel táplált csecsemők aránya hatvan százalék, akik közül negyven százalék az első életéve betöltésekor is kapott még anyatejet. Kerületünk az anyatejes táplálásban élen jár. Ez nagymértékben köszönhető a védőnők munkájának is. A védőnők a családlátogatásokon és tanácsadásokon kívül érdekes és hasznos klubfoglalkozásokat tartanak, ahol a kismamák és az anyukák értékes információkat és segítséget kapnak. A tanácsadó központokban szülésre felkészítő klubok, baba-mama csoport, babamasszás és hasonló programok állnak az érdeklődők rendelkezésére.
A vezető védőnő hozzátette, Újpest Önkormányzata és az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. mindenben támogatja a védőnők munkáját, felelősséget érezve az egészségvédelem és az egészségre nevelés terén is.
Az önkormányzat részéről dr. Varga Zalán aljegyző köszöntötte a résztvevőket a rendezvényen, aki lapunknak elmondta, azért tartják fontosnak az eseményt, hogy a lakosság teljes körű tájékoztatást és felvilágosítást kaphasson a témában. „Akinek segítségre van szüksége, lehetősége is legyen rá.”
VG