„Az elképzeléseink nem holnap vagy holnapután, de meg fognak valósulni”

  •  
  •  
  •  

„A jók közül is a legjobbat választottuk, hogy a következő szezonban meg tudjuk valósítani terveinket” – kezdte szerdán a sajtótájékoztatót az Újpest FC elnöke, Roderick Duchatelet, majd átadta a szót az új vezetőedzőnek, Jos Daerdennek.

„Ennek a nagy múlttal rendelkező klubnak nem ebben a pozícióban kellene lennie – vette át a szót Daerden, aki arról is beszélt, hogy nemcsak az Újpest kereste meg őt. – Igaz, hogy több más klubtól is kaptam ajánlatot, például Szaúd-Arábiából, de amikor Duchatelet úr felhívott, azonnal igent mondtam a felkérésnek. Már korábban is találkoztam a magyar futballal, hiszen 1981-ben a Vasas, 1982-ben a Győr ellen játszottam a Standard Liege labdarúgójaként – a Rába ETO elleni találkozó BEK-mérkőzés volt –, így ez a közeg nem annyira ismeretlen számomra. Több olyan magyar játékost is ismerek, aki kint játszott Belgiumban, köztük Brockhauser Istvánt, aki a Genk kapusa volt. De ez volt a múlt, most már a jövőről kell beszélnünk.”
 
„A Videoton elleni mérkőzést már személyesen is láttam – folytatta a szakember –, nagyon magával ragadott a hangulat, a közönség és a klub szellemisége, és azon fogok dolgozni, hogy újra a régi fényében ragyogjon a klub, illetve amennyi támogatást kap a csapat a szurkolóktól, legalább annyi örömet szeretnék szerezni nekik a következő szezonban. Marc Leliévre rendkívül jó munkát végzett az előző bajnokságban, és bár korábban nem találkoztam vele, láttam, hogy milyen eredményeket ért el, hiszen bent tartotta az első osztályban a csapatot.”

„Az igazolásokkal kapcsolatban annyit mondanék, hogy a végleges keret csak azután alakul ki, amikor is személyesen látom, hogy a labdarúgók mire képesek a pályán. Marc leadott egy értékelést a játékosokról, az alapján fogjuk eldönteni, hogy ki az, aki marad, és ki az, aki távozik. Volt valaki, aki Messit is ajánlotta, de nem elég jó ide… Az edzőtáborba már csak azok a játékosok fognak elmenni, akik a következő szezonban is az Újpest labdarúgói lesznek. Számomra nem az a lényeg, hogy melyik országból jönnek a játékosok, hanem az, hogy mire képesek, de azt leszögezhetem, hogy ha van két azonos képességű futballista ugyanarra a posztra, akkor a magyar játékost fogjuk preferálni.”

„Az Újpestnek olyan a híre külföldön, mint Belgiumban a Standardé vagy Hollandiában az Ajaxé. Azon fogunk dolgozni, hogy ezt tovább erősítsük. Az elképzeléseink nem holnap vagy holnapután, de meg fognak valósulni” – fejezte be Daerden.

(ujpestfc.hu)