Az énekszámok mellé élelmiszert, takarót és könyveket is csomagoltak

  •  
  •  
  •  

Erdélyben járt karitatív koncertturnén, május elején a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium Gyermekkara, valamint az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola Harmonia Angelika furulyaegyüttese. A diákok nem csak énekkel, zenével érkeztek, az újpesti gimnáziumban összegyűjtött tartós élelmiszereket, tanszereket, könyveket, édességet, és a támogatók által felajánlott takarókat, pólókat, vittek az erdélyi magyaroknak és az árvaházi gyerekeknek.

– Tudva és hallva az itt élők nehéz helyzetéről, és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes munkásságáról, elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a dévai és a gyimesbükki árvaház lakóit is. – mondja Pászti Károly, az énekkar vezetője. – Felléptünk még a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumban, a csíkszeredai Koós Károly Szakközépiskolában és a Segítő Mária Gimnáziumban valamint a Csíksomlyói templomban.

– Kik támogatták a nem mindennapi vállalkozást?
– Az utat Újpest Önkormányzata 300 000, a Mesterségek Iskolája Alapítványa 50.000, az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola Alapítványa pedig 75.000 forinttal támogatta. A gimnázium tanárai és a kórustagok szülei közel 100.000 Ft-ot ajánlottak fel a dévai és a gyimesbükki árvaházi gyerekek és az erdélyi magyarok megsegítésére. Utunkat segítette még az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola Alapítványa, a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia, a Magyar Honvédség és a Karinthy Frigyes ÁMK Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Központja, továbbá a Corvina Consort Ének- és Hangszeregyüttes. Valamennyiüknek köszönjük!