Az értékállóságot és a biztonságot az állami nyugdíjrendszer garantálja

  •  
  •  
  •  

Az Országgyűlés elfogadta a magánnyugdíjpénztáraknak az állami nyugdíj alapba történő bevonását. Erről a 3 millió embert érintő kérdésről beszélgettünk Újpest országgyűlési képviselőjével, dr. Hollósi Antallal.


Dr. Hollósi Antal, Újpest országgyűlési képiselője

– Miért pont most lett téma a magánnyugdíjpénztári befizetés?

– A FIDESZ –KDNP választási kampányában is hangsúlyozta, hogy az államnak
kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét. Ezt azonban
csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudja megtenni a kabinet, mert a
magánnyugdíjpénztárak működése tipikus példája a magánérdek agresszív
térnyerésének a közérdek kárára.
A kormánynak ezért nagyon gyorsan cselekednie kellett, nehogy egy Lehman – Brothers helyzethez hasonló állapot alakuljon ki Magyarországon. Ha a kabinet nem lép időben, azt kockáztattuk volna, hogy eltűnnek a nyugdíjak.

– Milyen döntést hozott a Parlament ?

– A konkrét parlamenti döntés szerint 2010. november elsejétől felfüggeszti a havi 30 milliárd forintnyi állami átutalást ebbe a magánnak nevezett  nyugdíjrendszerbe. Erre már azért is szükség van, mert például működési

költségként ezen pénztárak menedzsmentje havi 1,5 milliárdot tesz
zsebre, kockáztatja a befizetők pénzét, sőt a válság következtében is jelentős
veszteséget könyveltek el. Mindezt nem finanszíroztathatják az ebbe a
rendszerbe kényszerített emberekkel. Maga az eljárás nem ismeretlen Európában, hiszen korábban Észtország is így tett az euró bevezetésének elősegítése érdekében.

– Milyen intézkedések segítik a parlamenti döntés mielőbbi megvalósítását?

– Az ügy fontosságát igazolja az is, hogy miniszterelnök úr nyugdíjvédelmi

megbízottat nevezett ki Selmeczi Gabriella személyében. Feladata lesz,hogy
a magánnyugdíjpénztárak válsága miatt kialakult helyzetben megvédje a
nyugdíjasok érdekeit és összehangolja a kormányzati intézkedéseket, biztosítsa
az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés zavartalanságát, önkéntességét.

– Hány magánnyugdíjpénztár van és mekkora vagyont kezelnek? Miként

lehet garantálni a nyugdíj értékállóságát?
– Magyarországon 19 ilyen pénztár működik jelenleg 3 millió 45 ezer taggal. Évente 360 milliárdos befizetés mellett 2700 milliárd forintos vagyont kezel. Ugyanakkor hozama hazánkban messze elmarad a nemzetközi gyakorlatban szokásos mértéktől. A vagyon – melynek alapját a tagok pénze képezi – kockázatosabb kezelésmódjával szemben áll az állami nyugdíjrendszer stabilitása, garanciája. Ezért javasolja a kormány, természetesen önkéntes alapon, az állami rendszerbe való visszalépést.
Ennek az eljárásnak során egyetlen visszalépőt sem érhet veszteség és a továbbiakban számíthat a folyamatosan indexált és garantált állami nyugdíjra.
Így valósul meg az emberek nyugdíjának értékállósága, amit a Nemzeti Összefogás Kormánya ígért az embereknek.