Az EU-tól kunyerált pénzt az egészségügyi dolgozók 500 ezres jutalmára a kormány

  •  
  •  
  •  

Tizenöt pontos kérelmet nyújtott be az Orbán-kormány az Európai Bizottsághoz a munkahelyvédelem érdekében létrehozott brüsszeli hitelprogrammal kapcsolatban – ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő ismertetett vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Az Index szerint a politikus az eseményről kiadott közleményben emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány a pályázatát másfél hónapos csúszással és csak módosításokkal tudta elfogadni az Európai Bizottság.

Ráadásul az egyébként százmilliárd eurós keretösszegű SURE-programból mindössze 504 millió euró – nagyságrendileg 180 milliárd forint – támogatást ítéltek meg a számunkra. A program célja egyébként az, hogy kedvezményes hitelkeretből támogassa a válság miatti rész- vagy csökkentett munkaidős alkalmazásra kényszerült dolgozók bértámogatását.

Ujhelyi István néhány, a kormány által benyújtott konkrét pályázati célt is megnevezett, mint mondta, igényeltek támogatást

  • „az állami tisztviselők személyes egészségének védelmére irányuló különleges intézkedésekkel kapcsolatos költségekre”, de
  • kérték a kórházak és az egészségügyi dolgozók védőfelszerelésének megfizetését is.

Az egyik legmeglepőbb pont mégis

az egészségügyi dolgozóknak kifizetett egyszeri pluszjuttatásra, a fejenkénti bruttó 500 ezer forintra benyújtott igény.

Ezt a képviselő úgy értékelte, hogy ezek szerint a kabinet most a brüsszeli hitelből ezt kívánja utófinanszírozni.

A politikus szerint egyébként a katások tavaszi adómentességét, a rehabilitációs hozzájárulási adó csökkentését és a szociális, valamint a szakképzési hozzájárulási adó felfüggesztését is ebből a hitelkeretből kívánja elszámolni az Orbán-kormány.

A képviselő sérelmezte, hogy bár a SURE-programhoz beadott kormányzati igények között szerepel számos gazdasági szektor, többek között a turisztikai ágazat megsegítése is, azonban utóbbi olyan szűkítő kitétellel, amely szerinte egyértelműsíti, hogy

elsősorban a turizmusban érdekelt „fideszes csókos körök” kapnak majd ebből az uniós hitelből, nem pedig például azok az érintett budapesti kis- és középvállalkozások, amelyek érdemi segítség nélkül maradtak a válságban.

, , , , , , , ,