Az igazi újpesti uszi

  •  
  •  
  •  

Sorozatunkban olyan vállalkozásokat mutatunk be, amelyek csatlakoztak az ÚjpestKártya programhoz. Folyamatos kedvezményekkel várják a kártyatulajdonosokat, tovább öregbítve az újpesti közösségépítés jó hírét

Még alig kezdődött el a nyár, de az Országos Meteorológiai Szolgálat már több hőségriadót is kiadott az elmúlt időszakban. Mi sem tétlenkedtünk, utunk a Halassy Olivér Városi Uszodába vezetett. Megnéztük, hol hűsölhetünk a nyáron. Az uszoda vezetője, Mogyorósi Ferenc fogadott bennünket.

– Bő másfél éve, hogy megnyitott az uszoda, és egyre jobban szeretik az újpestiek – meséli az uszodavezető. – Idén nyárra már több mint nyolcszáz bérletes vendégünk van.
Nem csoda. A Halassy uszoda csak úgy zsebeli be a nagyobbnál nagyobb elismeréseket.
– A Magyar Fürdőszövetség négycsillagos minősítést adott az uszodának – meséli büszkén Mogyorósi Ferenc. – Ezt követően kaptunk egy építőipari nívódíjat, ami a kivitelezésre és a küllemre vonatkozott. Nem olyan régen pedig elnyertük a fürdőkre vonatkozó új nemzeti védjegyet is, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Fürdőszövetség közösen ítél oda az uszodáknak. Ebben az esetben is sikerült megkapni a négycsillagos besorolást.

Az újpestiek számára pedig van még egy jó hírünk. Ha ÚjpestKártyánkat is magunkkal visszük, akkor 15%-os kedvezménnyel élvezhetjük a négycsillagos kényelmet.

D.V.