Jövünk az Árpád út, a kerületközpont felől, és már is a Kemény Gusztáv utcánál járunk. Az Árpád útnál, az egyik sarkon az Anyák boltja, meg az Alkalmi áruk háza működik, ha még működik. A másik sarkon a nagy lakástextil bolt, így indult az utca a piac felé. Nagy forgalmú, barátságos utca volt, és az a tény, hogy a piacra vezetett, eleve meghatározta a forgalmát.
Az Árpád út, az Alkalmi után elindult a Duna felé. De étterem, szórakozóhely nem volt, csak a Tóth Andris borozója, meg a Récsey cukrászda szolgált kikapcsolódásra. A Tóth Andris talán az első magántulajdonú vendéglátó volt a rendszerváltás után. Ha valakivel találkozni akartál a régi haverok közül, csak el kellett menni a „Tóthandrisba”, vagy ott volt az illető, akit kerestél, de ha nem, akkor is tudott róla valaki valamit! A Récsei Újpest első számú cukrászdája volt, finom fagylalttal, tortákkal, gesztenyepürével. Mindenki odajárt, de legalábbis útba ejtette. A Kemény Gusztáv utcával szemben a Temesvári utca (ma Aradi utca) indult a Gépelemgyár felé, bár lehet, hogy anno nem is gépelemet, azaz lengéscsillapítót gyártottak benne. Az Árpád útnak ez a középső része – az Újpest cukrászdától – számított annak a résznek, ahol régi kereskedők, régi mesterek boltjai álltak. Mint Ráró Gusztáv cipészete. Igaz, ő is később költözött „középre”, az Attila utca másik sarkáról. Az Aradi utca volt a tengelye annak a környéknek, ahol a számunkra szerelmes utcák nyíltak: a Lórántfy, a Temesvári, a Bocskai, a Csányi és a Szent Gellért (ma Berda József) utca. Azért voltak ezek „szerelmes utcák”, mert ott nőttünk fel és jócskán dobogtattuk meg egymás szívét, mi, az akkor tizenéves fiúk és lányok. A túloldalon, a Beniczky (ma Kemény Gusztáv) utcában áll a nekünk titokzatosnak tűnő zsinagóga. Az intézmény – enyhén szólva – nem tartozott a nyitott intézmények közé, ezért amikor csak arra mentünk, olyan titokzatosságfélét éreztünk. De mindennek a közepén ott volt a templom, a városháza és a piac! Az Árpád és Attila utca sarka az Öreghalászé lett, amiről nem tudni, mennyire volt a régi, Czékli-féle halászcsárda utóda, és mennyire befolyásolta létrejöttét az onnan nem messze álló MAHART ház. De törzshely lett belül nyíló különtermeivel – az Öreghalász-terem, a Vitorlás-terem és a „Parancsnoki kabin” – és öttagú zenekar játszott a fénykorban esténként. Az Öreghalásszal egy magasságban, a Bocskai utcában volt a „Pali bácsi”, amit volt osztálytársunk, Trokán Péter szülei vezettek. A dolog mindig úgy kezdődött, hogy jöttünk hazafelé a Gépelemgyárból, nagyjából egy időben, amikor valaki megkérdezte: Uraim, egy sör a Pali bácsinál? Amiből aztán több sör, sok sör lett az évek folyamán. Jól éreztük magunkat ott. A Váci úton, pontosabban külső Váci úton már csak gyárak voltak. Ameddig és ahogy voltak. Ezen a környéken jóformán csak kocsmák működtek, a Madarász, az Oblicsek és a többi, amiket névről ismertünk a hajdani tulajdonosaik után.
A Megyeri úttal már a Tungsram központi telephelye kezdődött. A főportát az óvoda, a kultúrház és az irodaház követte. Majd fent a Fóti úttól már a Kutató és az Izzó lakótelep következett. Ott fordult vissza Pest felé a 3-as villamos, a
10-es pedig kiment a Megyeri Csárdához. Tisztes távolban, a Duna mellett, elhaladva Szusza Feri háza előtt és a Megyeri Csárda előtt is, egészen a Tungsram strand bejárata elé. A Megyeri Csárda valahogy nem egészen volt Újpest része, pontosabban nem úgy tartozott Újpesthez, mint az Öreghalász vagy a Csülök. Ott ért véget, és ott kezdődött a város. Egyesek szerint ott az ókortól kereskedelmi út haladt. Hangulatos hely volt, de főleg idegenforgalma
tartotta benne a lelket. Soha nem hallottam senkitől, hogy de jó bulit csaptak a
Megyeri Csárdában.
RÉTI JÁNOS