Kazár Bence, az Angol Tagozatos Általános Iskola végzőse elhozta az első díjat az Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny döntőjéről, ahol kiérdemelte a legjobb általános iskolásnak járó elismerést is.
Jelentős sikert tudhat magáénak a nyolcadikos Kazár Bence, aki néhány hete első helyezést ért el az anyaországi és a határon túli diákok háromfordulós fizikaversenyén. A megmérettetésen a résztvevők a 7–8. osztályos hazai fizikatananyagról adtak számot. Bence az első fordulón magabiztosan túljutott, így bekerült a budapesti középdöntőbe, négy iskolatársával együtt. Itt a résztvevők közül ő szerezte a legtöbb pontot. Így vehetett részt a május végén Győrben megrendezett háromnapos döntőn, ahol első díjat érdemelt ki. A fiú az oklevelek és a jutalomkönyvek mellett megkapta a legjobb általános iskolásnak járó elismerést is.
– Hetedik osztálytól tanulok fizikát, a kezdetek óta a kedvenc tárgyam, ezért külön fizika szakkörre is járok. Igazság szerint már akkor is vonzott a tárgy, mielőtt elkezdtem tanulni. Tavaly indultam először tanulmányi versenyen, és a kerületi megmérettetésig jutottam el, ahol első lettem – mondja Kazár Bence. – A fizikában az a legizgalmasabb, hogy a természetet képezi le. Ezt kísérletekkel és számításokkal is alá lehet támasztani, és így közelebb jutunk az igazsághoz – mondja Bence azon kérdésünkre, hogy mi fogja meg a fizikában, mit kedvel benne.
Bence elárulta, mindenképpen valamilyen fizikával kapcsolatos szakmát szeretne választani a jövőben. Éppen most ballag el az Angol Tagozatos Általános Iskolából, így jövő szeptembertől már a Szent István Gimnáziumban tanul, később pedig a műszaki egyetemen vagy az ELTE-n képzeli el a folytatást. Egy biztos: a következő években sem hanyagolja el a fizikát.
G.R.