Az új Főtérről és a jövőről

  •  
  •  
  •  

Június 11-én az országos sajtó figyelmét irányította a megújult Főtérre dr. Derce Tamás Újpest polgármestere és dr. Trippon Norbert, a Főtér program alpolgármestere.

Dr. Derce Tamás polgármester először arra utalt, egy város nem csak a jelenéből, hanem a múltjából is kell, hogy merítsen, építkezni tudjon. Az újpestiek őrzik és átörökíteni kívánják elődeik szellemiségét, legszűkebb pátriánk, Újpest szeretetét. Elődeinkhez méltó emléket hagyunk magunk után az új főtérrel, amely a városházával együtt mindig újpest jelképe volt. Ma már nehéz elképzelni, hogy ezen a területen a városháza épült fel legutoljára. Újpest polgármestere köszönetet mondott a tervezőknek és a lebonyolítóknak, kiemelve – többek között - az erre az építkezésre az önkormányzat által létrehozott Főtér Kft. Valamint dr. Trippon Norbert alpolgármester körültekintő   munkáját.
Dr. Trippon Norbert, a főtér –program alpolgármestere szintén köszönetet mondott a mun- kában résztvevőknek.  Budapest egyik legszebb, sőt legszebb főterének nevezte Újpest új ékességét, amely első ütemként a Városháza, az Egek Királynéja Főplébánia, a Városháza és a Református templom közötti területet, a Károlyi szobor környezetét és az Újpesti Piac és Vásárcsarnok egy részét formálta át. A sajtótájékoztató előadója szólt arról is: az újpestiek örömmel fogadták az építkezést és tetszéssel nyugtázták az elkészült főteret- ez derült ki abból a nemrégiben végzett közvélemény kutatásból, amelynek során a megkérdezettek véleményét dolgozták fel. Dr. Trippon Nobert utalt arra is, hogy a közvélemény kutatásból kiderült: az újpestiek nemcsak a főtér újjászületésének örülnek, továbbra is várják, hogy a 3-as metró eljusson Káposztásmegyerig. Erre a fejlesztésre- ígérte az alpolgármester- már nemcsak ígéretet, garanciát is vár majd az önkormányzat az ősszel hivatalba lépő leendő főpolgármestertől – bármilyen pártállású városvezető is legyen .
 
Mint ismeretes , Újpest Önkormányzata 2007-ben döntött arról, hogy útjára indítja a Főtér-programot. Az első kapavágásra, az alapkőletételre 2009. április 18-án került sor, s most, nem egészen 16 hónapnyim építkezése után lezárult a Főtér-program első fejezete. Az új főtér a Közép- Magyarországi Operatív Program keretén belül több mint másfél milliárd forintból valósult meg. A beruházáshoz Újpest Önkormányzata 780 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, míg a fennmaradó részt banki hitel és kölcsön nélkül biztosította. Újpest Önkormányzata még az idén felújítja a Városháza épületét és az alagsorban egy vendéglátó helyiséget, Városháza-pincét is kialakít. A tervezés és a kivitelezés idején civil szervezetek, az egyházak, a kereskedők és a lakosság példa értékű együttműködésről tettek tanúbizonyságot.