Az Újpest FC B mérkőzése vasárnap 13:00 órakor kezdődik

  •  
  •  
  •  

A Ness Hungary NB II Keleti csoportjának 14. fordulójában a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese fogadja az Újpest FC B-t a balmazújvárosi Városi Sportpályán. A találkozó vasárnap 13:00 órakor kezdődik.

Víg Péter együttese a múlt héten hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett az FTC II gárdájától, így tizenkét lejátszott mérkőzés után továbbra is 12 pont van a csapat neve mellett a tabellán. A balmazújvárosiak győzelemmel hangoltak a vasárnapi összecsapásra, a 13. fordulóban 4-1-re győzték le a Szeged 2011-et, összesen pedig 13 mérkőzésen 19 pontot gyűjtöttek eddig.

A találkozóra érvényes teljes árú belépők 600 forintba kerülnek, a nyugdíjasok és a diákok 400 forintért tekinthetik meg a mérkőzést.

Második csapatunkból sérülés miatt hiányzik majd Takács Zoltán és Üveges Szabolcs, Banai Balázs pedig öt sárga lapja miatt nem léphet pályára.

Víg Péter:
– A fiatal játékosoknak minden NB II-ben pályán töltött percet arra kéne felhasználniuk, hogy fejlődjenek és, hogy előrébb tudjanak lépni a pályafutásukban, vagy éppen, hogy formába kerüljenek egy hosszabb sérülés után. Az elmúlt néhány mérkőzésen sajnos ezt nem láttam vissza, szóvá is tettem az öltözőben a problémákat. A szezon elején kialakítottuk az arculatát a csapatnak, persze a meccskeret gyakran változik, de ezzel együtt sem fogok engedni abból, amit akkor elterveztünk. A balmazújvárosi mérkőzésen Barczi Dávidon kívül csak azok a játékosok játszanak majd, akik hét közben is velünk együtt edzenek.
(forrás: http://www.ujpestfc.hu)