Az újpesti adófizetők pénzéből élt a brókerbotrányban érintett cég

  •  
  •  
  •  

Gyakorlatilag a Wintermantel Zsolt vezette önkormányzat tartotta el 2018-ban az „újpesti brókerbotrány” főszereplőjeként elhíresült céget, amelynek lapértesülések szerint 133 milliót fizethetett ki jogellenesen két év alatt a korábbi városvezetés – erősítette meg az Újpest Médiának a sajtóinformációk egy részét az ügy tisztázására életre hívott önkormányzati vizsgálóbizottság vezetője.

Az XLS Consulting Kft. (jogutód: CWS Consulting Kft. Cg. 13-09-207902) 2018-as bevételének jelentős részét azt az önkormányzattól kapott pénzösszeg adta, azaz az újpesti adófizetők pénzéből élt – fogalmazott Molnár Tibor. A bizottsági elnök megerősítette azt is, hogy a számlasorszámozások alapján valóban hiányozhatnak a cégnél az önkormányzat felé kibocsátott bizonylatok, ugyanakkor azok szerinte csak pár ezer forintos összegekről szólhatnak, azt pedig, hogy mi lett a sorsuk, az adóhatóságnak kell kiderítenie.

 Az Alfahír cikke nyomán csütörtökön írtunk arról, hogy a cég által az önkormányzat részére kiállított számlák sorszámozása nem folyamatos, és ez felveti annak a lehetőségét is, hogy a hiányzó számlákat – azok minden adóvonzatával együtt – kihagyták a könyvelésből.

Szerkesztőségünk kereste és meg is találta az azóta SCW Consulting Kft. névre váltó társaságot a cégnyilvántartásban szereplő székhelyén, ahol a táblán egyébként az SCW Conzulting (sic!) kiírás szerepel, hogy elmondhassák a véleményüket minderről, ám kollégáinknak az agglomerációban fekvő családi házban senki nem nyitott ajtót.

 

 

 

 

Szerettük volna megkérdezni az ügyről Wintermantel Zsoltot, Újpest korábbi polgármesterét is, de a telefonját nem vette fel, és egyelőre üzenetünkre sem válaszolt.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, az XLS Consulting még szeptemberben nevet és székhelyet változtatott, és immár egy pilisszentiváni családi házba bejelentett székhelyről, SCW Consulting Kft.-ként folytatja tevékenységét.

133 millió nyomában

Újpest előző fideszes vezetése 2018 januárjában kötött tanácsadási szerződést az XLS Consulting Kft.-vel (Cg. 13-09-207902) a kerület szabad pénzeszközeinek állampapírba történő befektetésére. A Magyar Nemzeti Bank 2018 szeptemberében a cég engedélyét visszavonta, a szerződés 2019 októberéig ennek ellenére érvényben maradt.

A közjegyző által felkért igazságügyi szakértő arra a megállapításra jutott, hogy olyan állampapírok hozama után is fizettek jutalékot, amelyek már a szerződéskötés előtt az önkormányzat tulajdonában voltak, így értelemszerűen azokhoz a tranzakciókhoz ennek a megbízottnak semmi köze nem volt. Az önkormányzat friss számításai szerint az XLS Consulting Kft. részére összesen 133 millió forintot fizethettek ki jogalap nélkül.

Az ellenzéki többségű újpesti városvezetés vizsgálóbizottságot állított fel, hogy rávilágíthassanak a több szempontból is gyanús ügy részleteire, amelybe a helyi Fidesz-frakció nem delegált tagot.

 

, , , ,