Az ünnep estéjén

  •  
  •  
  •  

Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére, valamint a felújítandó orgona javára rendezett hangversenyt az ünnep estéjén 19 órai kezdettel az Egek királynéja katolikus főplébánia templom. A jeles alkalomból az újpestiek a barátaikkal együtt zenélő Sebestyén Márta és Andrejszki Judit énekművészek fellépésének örülhettek

A nagytemplomban, ahogy mondani szokás, egy tűt nem lehetett volna leejteni, megteltek a padsorok és a pótszékek, a padok.  A zenészbarátaikkal fellépésre érkező Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt-díjas énekművészt, Andrejszki Juditot, a régizenei élet emblematikus alakját, nagy érdeklődéssel és szeretettel várták a hívek és a templom vendégei a fellépésre.  

Horváth Zoltán plébános, Újpest díszpolgára a nemzeti ünnepen a szabadság fogalmáról többféle értelemben szólt és a felújítandó orgonáról is megemlékezett a sokaságot köszöntő beszédében. Megkülönböztetett tisztelettel üdvözölte az orgona felújítása felett korábban védnökséget vállaló Wintermantel Zsoltot, valamint a koncertre eljövő dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselőt, dr. Molnár Szabolcs alpolgármestert és dr. Tahon Róbert jegyzőt.

A népzene és a  régizene kézfogása

A közönség a közel másfél órás koncert alatt nem csalódott, igazi örömzenélésnek volt részese. Népi szájhagyomány alapján és írásos forrásokból, kódexekből összeállított dalokat hallhatott és természetesen nem maradtak ki az 1848-as szabadságharcról szóló korabeli dallamok, énekek sem.
A szép estén térítésmentes koncerten lehetett részese a közönség a népzene és a régizene találkozásának, Sebestyén Márta a dalokat  korban  is elhelyező szép magyarázatának.

A művészeket a koncert végén szűnni nem akaró taps köszöntötte, majd Wintermantel Zsolt, dr. Hollósi Antal és dr. Tahon Róbert a városvezetés nevében virágcsokorral köszöntötte Sebestyén Mártát és Andrejszki Juditot, Újpest borával pedig a zenésztársakat. 

Sípokra szedve

Horváth Zoltán atya a jelenlévőknek elmondta: a 101 éves orgona már sípjaira szedve vár sorsára, a teljes felújításra.  A koncert közönségének be is mutatta a jelenlévő Lukács Tamás főrestaurátort, aki a munkálatokat végzi. A felújítás persze nem megy egyik napról a másikra és mi tagadás, jelentős pénzösszeg is szükségeltetik hozzá.  A koncert látogatói ezen az estén adományaikkal támogathatták   a hangszerek királynőjének, egyben Újpest legnagyobb hangszerének felújítását. Az ünnepi estén befolyó adományok közelebb juttatták céljukhoz a liturgikus zenei kíséretet átmenetileg szintetizátor hangjával beérő híveket. 

B.K.