Az utalvány jól jött karácsony előtt

  •  
  •  
  •  

December 6-án reggel sorok kígyóztak a Király utcában, a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának épülete előtt, ugyanis ekkor kezdődött az ajándékutalványok osztása, melynek következtében, közel háromezer nehéz sorsú embernek lesz szebb karácsonya.

Az önkormányzat határozata értelmében: átmeneti segélyben részesülő személyek ünnepekhez kapcsolódó támogatásként egyszeri kiegészítő, pénzben vagy természetben nyújtott segélyben részesíthetők. A Népjóléti és Lakásügyi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és 15 millió forintban határozta meg a támogatás mértékét, amelyet a képviselő-testület is támogatott. Abban is egyetértettek a döntéshozók, hogy elsősorban az átmeneti segélyben részesült, több gyermekes családok, egyedülálló, alacsony jövedelmű, nyugdíjszerű ellátásban részesülő személyek támogatása kapjon prioritást. Így esett, hogy 2 940-en kerültek be a körbe. A korábbi években többnyire csomagot kaptak az újpestiek, most viszont utalványt osztottak a rászorulóknak. 

Noha kedden 9.00 órakor kezdődött hivatalosan az utalványok átadása, már másfél órával korábban elkezdtek gyülekezni az emberek az épület előtt. Mint Somogyi Évától, a Szociális Osztály főosztályvezetőjétől megtudtuk: a támogatottak egyik fele most, kedden, a többiek december 8-án juthatnak hozzá az utalványokhoz. 

A helyszínen megjelent Wintermantel Zsolt is. A polgármester elbeszélgetett az emberekkel. Megtette ezt Nagy István alpolgármester is, aki éppen ezt a területet fogja át munkája során.

Nyolc ablaknál, hihetetlen gyorsan adminisztráltak, és osztották az utalványokat az osztály munkatársai.

A távozók azt mondták: jól jött a segítség, hiszen minden forintra égetően szükségük van.

Kép és szöveg: Ádám T.