A zsűri elnöke Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő volt. Az első díjat Sárospataki Anna kapta a Babits Mihály Gimnáziumból, a közönség különdíját pedig Tóth Regina a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumból.
A Babits-napon reggel rendhagyó órákon vehettünk részt, amelyekre előzetesen lehetett jelentkezni. Ilyenkor mindig gazdag kínálatból választhatunk.
Megzenésített verseket hallgathattunk az Acoustic Light Blue előadásában, Tarján Tamás és régi tanáraink az irodalmi paródiáról tartottak előadást, a filmes grafikáról Gyulai Líviuszt hallgathattuk, az irodalmi játékokról dr. Seláf Leventét, a tánc- és mozgásművészet rejtelmeibe pedig Illésy Éva színművész, iskolánk egykori diákja avatott be minket. A kisgimnazisták eközben sokféle vetélkedőn-játékon vehettek részt, amelyeket iskolánk tanárai vezettek.
Tíz órától az ünnepi program kezdődött. A kis épületben Huzella Péter műsora zajlott, míg a nagy épületben a diákok és a tanárok által megalkotott versparódiákat tekinthette meg az ünneplő közönség, Varró Dániel társaságában. A műsor után a könyvtárban Varró Dániellel folytatódott a beszélgetés, nagyszámú közönség előtt.
A délután további részében tanár-diák focimeccs, majd a „Miénk a színpad” produkció következett, ahol az arra vállalkozók a színpadon mutathatták meg, miben tehetségesek.
Az est folyamán átadták a hagyományos Babits-díjat. A díjazott személyéről a tanárok titkos szavazással döntöttek, az idei évben az elismerést Antal István tanár úr kapta.
Az eseményekről további képek és részletek az iskola honlapján (www.babits.hu) találhatók.
Kép és szöveg: Incze Denissza 9. a osztályos tanuló. A beszámoló első része itt olvasható.