, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Odax és Bleu két beauce-i juhászkutya. Ezzel a rendkívül ritka fajtával és gazdáikkal, Őrsi Zsófia és Herseczki János közterület-felügyelőkkel naponta találkozhatnak az újpesti polgárok. Ők az egyedüli kutyás közterület-felügyelők Budapest-szerte.

Elsősorban olyan helyszínekre vonulnak ki a kutyás közterület-felügyelők, ahol rendszeresebbek a rendbontások a kerületben. Köztéri alkoholfogyasztásnál, esetleg rongálásnál, szemételdobálásnál és egyéb eseteknél avatkoznak közbe.

Már a megjelenésük is a két nagytestű kutyával mintegy rendet tesz a deviáns személyek között. Eddig sosem kellett megvédeniük magukat egy esetleges támadás esetén, arra pedig nincs jogkörük, hogy ráuszítsák kutyáikat a garázda személyekre, a törvényi jogszabályok értelmében kizárólag önvédelem esetén vethetnék be az ebeket. Herseczki János pedig testkamerával szokott dolgozni, tehát bizonyítani tudja, hogy miért és hogyan avatkozott közbe az egyes esetek során. Ami pedig a szolgálat helyszínét illeti, a kutyások általában kiemelt címekre vonulnak ki, de számos lakossági bejelentésre is kiérkeznek.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A kezdetekről szólva Zsófia elmesélte, az újpesti önkormányzat eleve tisztában volt azzal, hogy civilben kutyatenyésztő. Amikor két éve a kerületnél kezdett dolgozni, Czigler László közbiztonságért és rendészetért felelős alpolgármesternek, valamint Mohai Zoltánnak, az Újpesti Önkormányzati Rendészet osztályvezető-helyettesének nagyon tetszett a kezdeményezés, hogy kutyás járőrként is vesse be magát, párjával együtt.

„Már az állásinterjún beszélgettünk erről a lehetőségről, és mindenki nagyon pozitívan fogadta, hogy ezekkel a különleges kutyákkal járőrözzünk, amelyek egyaránt őrző-védő és terelőfajták.”

Ami a napi rutinjukat illeti, a két különleges, újpesti közterület-felügyelő szinte mindennap kutyás szolgálatot lát el.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

„A hagyományos járőrszolgálatban járjuk a parkokat, tereket. Szépen fogalmazva, komolyabban vesznek bennünket a rendbontók, ha a kutyákkal jelenünk meg.”

Herseczki János azt is hozzátette, eddig még nem kellett beavatkozniuk, elég, ha megjelennek a helyszínen.

Zsófi elmondta: Odaxot tanítja különböző helyzetekben ugatni. Többször is előfordult, hogy póráz nélkül sétáltatták a kutyát, majd Odax jelzésére egyből póráz került a négylábúra. Továbbá alvó, ittas hajléktalan személyek felébresztésében is nagy segítség a kutya öblös hangja. Azt is elárulta, rajtuk kívül egyedül Miskolcon dolgoznak kutyás közterület-felügyelők az országban, akikkel szoros munkakapcsolatot ápolnak.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Újpest két különleges, kutyás felügyelője felé hatalmas a polgárok bizalma.

„Nagyon nagy szeretettel fogadnak bennünket, rengeteg mosolyt kapunk a járókelőktől, sokan meg is simogatják a négylábúakat. Sokkal könnyebben megszólítanak bennünket, mintha kutya nélkül lennénk, és önként közlik, hogy szerintük hova kellene kivonulnunk. Ugyanakkor egyéb jellegű kérdéseket is feltesznek, például a lejárt műszakival kapcsolatban.”